2019. január 25.
Petrjak remek gólt lőtt - újabb 1-1 a románok ellen
Ezúttal a Craiova szerzett vezetést, de Ivan Petrjak remek góllal egyenlített. Összefoglaló.

I. félidő

Csapatunk előtt adódott az első lehetőség a Craiova elleni, mai második mérkőzésen: Frimpomg indította szépen Lanzafamét, aki remek mozdulattal sarkazott középre, a labda Vargának nem, Sihnjevicnek azonban jó lett. Támadónk fordulásból lőtt is, Pigliacelli azonban védett. Pár perccel később a románok is próbálkoztak: Mitrita lőtt 21 méterről veszélyesen, Dibusz vetődve ütötte szögletre a labdát a bal alsó elől. Szép védés volt.

 

Ezután két kisebb helyzetünk volt. Előbb Lanzafame emelt szép mozdulattal Sihnevich-hez, aki kiszorított szögből tüzelt, az egyik védő lábáról szögletre pattant a labda. Majd Botka indította Vargát, aki kicselezte a védőjét, majd jobbról középre adott, de Sihnevich elől mentettek a románok.

 

A Craiovának is volt helyzete: Bancu kapott szép labdát a 16-oson belül, 7 méterről nagy helyzetben lőhetett, Dibusz bravúrral hárított. A 35. percben Lanzafame fejelt le egy labdát Vargának, ő elment a jobbszélen, majd a hosszú felé ívelt, ahol érkezett Petrjak, és kiszorított szögből, becsúszva az oldalhálót találta el.

 

A félidő előtt nem sokkal Frimpong rúgta el egyértelműen a labdát Cristea elől a 16-oson belül, a játékvezető azonban érthetetlen módon a 11-espontra mutatott. A büntetőt Mitrita nagy erővel a bal alsóba lőtte (0-1).

 

II. félidő

 

Az első negyedórában egy-egy román lövés volt: Dibusz előbb Bancu 25 méteres, majd Mitriu kiszorított szögből leadott, közeli lövését védte. A 60. perctől egyre aktívabbak lettünk, és átvettük az irányítást. A 67. percben Sihnjevic fejelhetett volna nagy helyzetből, ha Botka jobboldali beadása kicsit lejjebb érkezik.

 

A 75. percben Sihnjevich ugratta ki szépen Gorriarant a baloldalt, ő Petrjakot találta meg középen, ukrán szélsőnk előbb jobbal, majd ballal is próbálkozott, de mindkétszer blokkoltak. Majd Varga R. elé pattant a labda szerencsésen, de közel a kapuhoz sajnos nem tudott lőni.

 

Két perccel később már sikerült az egyenlítés: Varga R. adott pazar labdát a jól beinduló Petrjaknak, aki 13 méterről, gyönyörűen lőtt a hosszú felsőbe (1-1).

 

Pár percre rá ismét a kapuba találtunk. Varga R. ívelt Sihnjevich-hez, aki otthagyta a labdát a 16-os vonalánál Gorriarannak, ő pedig 16-ről, remekül lőtt a jobb sarokba. Hiába azonban a szép mozdulat, miután a labda a kapuba került, a játékvezető lest fújt. Egy perccel később ismét Gorriaran próbálkozott nagy helyzetben, 16-ról, de fölément a kísérlete.

 

A hátralévő időben Mateiu-t még kiállította a bíró (igaz, egy csere érkezhetett a helyére), de gól már nem született, így maradt az 1-1.

 

Edzőmérkőzés
FTC-Craiova 1-1 (0-1)
FTC: Dibusz - Botka, Dvali, Frimpong, Heister - Petrjak, Sigér, Haratin, Varga R. - Lanzafame (Sihnevich, 60.) Sihnevich (Gorriaran, 32.)
Craiova: Pigliacelli – Dimitrov, Donkor, Tiago, Bancu – Bărbuț, Mateiu, Cicâldău, Mitriță - Cristea, Koljic
Sárga: Cristea (52.), Sigér (54.), Ferreira (59.), Lanzafame (59.)
Piros: Mateiu (87.)
G.: Petrjak (77.), ill. Mitrita (42. - 11-esből)

Cikkajánló

„Mi is úgy élvezhetjük a meccset, mint az ép emberek”

Korlátok nélkül programunk nagy sikerrel zajlott április hónapban – VIDEÓ!

Ezért nem mindennapi Myenty Abena teljesítménye

Védőjátékos legutóbb 20 éve tudott duplázni labdarúgócsapatunkban az NB I-ben.

Ünnepelje 35. bajnoki címünket legújabb kollekciónkkal

Sorozatban hatodik bajnoki elsőségünk alkalmából jelent meg a BCS35 kollekció.

78 találat! NB I-es gólcsúcsot döntöttünk a DVSC ellen

A 12 csapatos labdarúgó NB I-ben egy együttes sem ért el annyi gólt, mint mi a mostani idényben.

A kétgólos Abena: „Ezt neked ajánlom, anya!”

Játékosunk örült, hogy édesanyja a helyszínen látta dupláját, és gólöröme is szóba került – VIDEÓ!

Zajlik a licit a DVSC elleni győztes meccslabdákért

A gólszerzők labdáiért beérkezett nettó összeget az FTC klubalapítványa, az Albert Alapítvány kapja.

„Büszke vagyok a csapatomra”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője, Dejan Sztankovics értékelt a DVSC 5-1-es legyőzése után.

Kiütéssel győztünk a Debrecen ellen

Férfi labdarúgócsapatunk 5-1-re legyőzte hazai pályán a DVSC-t az OTP Bank Liga 31. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin