2020. november 3.
Pirlo: „A Fradi nem érdemtelenül szerepel a BL-ben”
Szerdai BL-ellenfelünk, a Juventus is megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a Puskás Arénában.

Mint ismert, a Ferencváros férfi labdarúgócsapata szerda este 21.00-tól az olasz bajnok Juventust fogadja a Puskás Arénában az UEFA Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában. Kedden előbb a házigazda képviseletében Sergei Rebrov és Miha Blazic, majd a vendégcsapat tartott sajtótájékoztatót – az együttest Andrea Pirlo vezetőedző és a kolumbiai Juan Cuadrado képviselte.

- Budapest gyönyörű város – kezdte a tréner. - Korábban jártam itt több alkalommal játékosként is, mindig örömmel emlékszem ezekre a pillanatokra. A szép emlékekhez győzelem kell, bízom abban, hogy szerdán is szép emlékekkel távozunk majd.

A játékosként világbajnok és kétszeres BL-győztes Pirlo újságírói kérdésre válaszolva beszélt a Fradiról.

- Kielemeztük a Ferencvárost, amelynek megnéztük az előző mérkőzéseit, nem érdemtelenül jutott be a Bajnokok Ligájába – folytatta az edző. - A Ferencváros erős meccset játszott a Dinamo Kijev ellen, úgy láttam, a magyar bajnoknak remek védelme, valamint gyors csatárai és szélsői vannak. Tisztelnünk kell az ellenfelet, hiszen ezen a szinten minden rivális ugyanolyan, nem szabad alábecsülni senkit.

A 41 éves szakembertől azt is megkérdezték, mi a véleménye arról, hogy a szerdai BL-meccset szurkolók előtt rendezik.

- Sokkal jobb szurkolók előtt játszani, a játékosoknak is ad egyfajta motivációt, amikor hallják az emberek biztatását. Ez főleg támadás közben segít nagyon sokat még akkor is, ha tudjuk, hogy szerdán nem a mi drukkereinktől lesz hangos a stadion. Azt hiszem, ez mindenki számára pozitívum.

Először a sajtóeseményen résztvevő 32 éves futballista, Juan Cuadrado is a helyszínt emelte ki.

- Az első benyomásom az, hogy Budapest gyönyörű város. Ami számunkra fontosabb: a stadion is nagyon szép. Remek lesz szerdán szurkolók előtt játszani, ez mindig pluszmotivációt jelent nekünk. A vasárnapi, Spezia elleni (4-1-re megnyert - a szerk.) meccsen egységesek voltunk, holnap is úgy szeretnénk játszani és hasonló végeredményt szeretnénk elérni.

Az FTC–Juventus BL-mérkőzést a Puskás Arénában rendezik, amennyiben a helyszínen szurkol a Fradinak, IDE kattintva minden fontos információt megtalált!

Cikkajánló

Rebrov: „A Dinamo elleni 2. félidő önbizalmat adhat”

Vezetőedzőnk mellett Miha Blazic vett részt az FTC-Juventust felvezető sajtótájékoztatón.

„Ez a BL, most sem feltartott kézzel megyünk ki!”

Videón edzésünk a Puskás Arénában, valamint játékosaink várakozásai egy nappal a Juventus elleni meccs előtt.

Egy helyen a Juve-meccs minden fontos információja!

Kérjük, aki kilátogat a szerdai BL-mérkőzésre, mindenképpen olvassa el figyelmesen cikkünket.

Minden BL-bérlet elfogyott!

A korlátozott számban felszabadult szponzori BL-bérletek is gazdára találtak.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin