2020. november 23.
Pirlo: „Nagy jelentőséggel bír a keddi találkozó”
Az olaszok lengyel kapusa, Wojciech Szczesny szerint pedig gyors és technikás csapat a Fradi.

31-szeres bajnok labdarúgócsapatunk kedd este a Juventus vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az olasz bajnokot Andrea Pirlo és a lengyel Wojciech Szczesny képviselte a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

- Az a célunk, hogy minél előbb bebiztosítsuk a továbbjutásunkat a csoportból – kezdte Pirlo. - A lehető legjobb módon kell kezdenünk a mérkőzést, az első perctől kezdve koncentrálnunk kell. Nagy jelentőséggel bír a keddi találkozó. A budapesti mérkőzésünk jól sikerült, de kedden már csak a jelen fog számítani.

Az olasz vezetőedző után a csapat lengyel kapusa, Wojciech Szczesny  is elmondta várakozásait.

- Nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen a Fradi gyors és technikás csapat, a legjobb formánkra lesz szükség ellenük. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy itthon tartsuk a három pontot. Nem lesznek motivációs gondjaink, hiszen a Juventust képviseljük.

Cikkajánló

„Az utolsó mérkőzések jönnek, meg kell őket nyerni”

Vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelt a DVTK legyőzése után.

A második félidőben nem kegyelmeztünk a DVTK-nak

Címvédő labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 29. fordulójában magabiztosan győzte le hazai pályán a DVTK-t.

Abu Fani lett februárban és márciusban a hónap játékosa

Labdarúgócsapatunk középpályása a bajnokságban és az Európa Ligában is kiemelkedően teljesített.

Elindult a licit a győztes meccslabdákra!

A labdák megvásárlásával az Albert Alapítványt támogathatja.

Profi szerződést kötöttünk fiatal játékosunkkal

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

FTC–DVTK: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál!

Szurkolóink számára a péntek esti bajnoki idején is elérhető az MVM Dome parkolója.

Fradi Zóna Értékelés Live a DVTK ellen is

Ezúttal pénteken 19:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Fradicsőség! – Nézd meg azonnal!

A FradiMédia YouTube-csatornáján már elérhető formabontó, exkluzív filmünk az idei UEL-idényről!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin