
Mint ismert, a Ferencváros kedden 25 év után ismét kiharcolta a Bajnokok Ligája csoportkörében való szereplés jogát. Az UEFA csütörtökön kisorsolta, mely csapatokkal mérkőzünk meg. A zöld-fehérek a „G” jelű négyesbe kerültek, ahol a Lionel Messivel felálló Barcelona, a Cristiano Ronaldót soraiban tudó Juventus, illetve Sergei Rebrov korábbi csapata, a Dinamo Kijev vár rájuk. Ezúttal az olasz csapatot vettük alaposabban szemügyre.
Névjegy
Név: Juventus Football Club S.p.A.
Alapítva: 1897
Vezetőedző: Andrea Pirlo
Keretérték (a Transfermarkt szerint): 683,20 millió euró
Legértékesebb játékos (a TM szerint): Paulo Dybala (80 millió euró)
A legfontosabbak
A Juventus egy 1897 novemberében alapított olasz klub, melynek székhelye Torinó. Az együttes 36-szor nyerte meg az olasz bajnokságot, az Olasz Kupában 13-szor, a Szuperkupában 8-szor értek a csúcsra.
A BEK/BL-t eddig kétszer tudta megnyerni a csapat: előbb 1985-ben, míg legutóbb 1996-ban zárták aranyéremmel a sorozatot. Háromszor nyerték meg az UEFA-kupát (mai Európa Liga elődje), valamint kétszer a Világkupát (mai FIFA Klubvilágbajnokság elődje).
A Juventus 1996-os BL-sikere óta nem volt példa ehhez fogható győzelemre, pedig többször is ott voltak az újabb aranyérem kapujában: 1997-ben (Dortmund 3-1), 1998-ban (Real Madrid 1-0), 2003-ban (AC Milan büntetőkkel), 2015-ben (Barcelona 3-1) és 2017-ben (Real Madrid 4-1) is a döntőben foszlottak szerte a torinói futballálmok.
A 2020/21-es bajnoki idényt a Juventus a Sampdoria 3-0-s legyőzésével indította, majd az AS Roma vendégeként játszott 2-2-s döntetlent, így két forduló után négy ponttal a 7. helyen állnak.
A legértékesebbek
A Transfermarkt alapján a csapat legértékesebb játékosa az argentin Paulo Dybala, akinek 80 millióra taksálja értékét a német portál. Őt a 2019 nyarán az Ajaxtól igazolt holland védő, Matthijs De Ligt követi 70 millióval, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán az ötszörös Aranylabdás Cristiano Ronaldo áll.
Az argentin támadó az Instituto csapatánál nevelkedett, majd 2013-ban igazolt a Palermohoz, ahol félelmetes bal lábával gyorsan felhívta magára a figyelmet. A Juventus 2015-ben vásárolta meg 40 millió euróért.
Holland társa végjárta az Ajax korosztályos csapait, majd 2017 januárjában már az első csapattal készült, ahol utolsó évében már a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Végül 2019 nyarán szerződött a Juventushoz.
Cristiano Ronaldo a Sportingban nevelkedett, ahol egy barátságos meccsen meggyőzte a Manchester United vezetőségét. Angliában Sir Alex Ferguson kezei alatt pallérozódott, mígnem 2009-ben a Real Madrid akkor világrekordot jelentő összegért szerződtette. Kilenc Spanyolországban eltöltött év után 2019 nyarán 117 millió euróért tette át székhelyét Torinóba.
A mester
A Juventus az elmúlt években egyeduralkodónak számított az olasz bajnokságban (Seria A). A sorozatban kilencedik bajnoki cím sem mentette meg Maurzio Sarrit, aki a klub legendája, Andrea Pirlo váltott a kispadon.
A 41 éves legendás olasz középpályásnak ez az első csapata edzői karrierjében. Érdesség, hogy Pirlo csak pár nappal az első bajnoki mérkőzés előtt szerezte meg a munkájához szükséges Pro Licence diplomát.
A legeredményesebbek
A torinóiak legeredményesebb játékosa Alessandro Del Piero, aki minden sorozatot figyelembe véve 706 alkalommal húzta magára a zebracsíkos mezt. Ugyancsak az olasz támadóhoz köthető a legtöbb lőtt gól is: 290 alkalommal találta az ellenfelek kapujába.
A jelenleg is futó idényben a csapat legeredményesebb játékosa Cristiano Ronaldo, aki két meccsen háromszor volt eredményes.
A stadion
Az Allianz Stadiont 2011. szeptember 8-án adták át. A létesítmény kizárólag a Juventus tulajdonát képezi, ami azért érdekes, mert ezt megelőzően a város másik csapatával, a Torinóval osztoztak a stadionon. Ideális körülmények között, valamivel több mint 41 ezer néző láthatja élőben kedvenceit.
Kép:juventus.com
Megvan, mikor érkezik a Juventus, a Barcelona és a Dinamo, az UEFA közzé tette a hivatalos időpontokat!
Korábbi magyar szövetségi kapitány testvére vezetné sikerre a Barcelonát, mely utoljára 2015-ben nyert...
Lionel Messi és Cristiano Ronaldo személyében összesen 11 aranylabda tulajdonosa játszik majd...
Kilenc gól kellett hozzá, hogy labdarúgócsapatunk a BL csoportkörébe jusson - VIDEÓ!
Az UEFA kisorsolta, melyik csoportban szerepelhet labdarúgócsapatunk a Bajnokok Ligája csoportkörében.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.