2023. január 16.
Gól nélküli döntetlen harmadik edzőmeccsünkön
A spanyolországi edzőtábor lezárásaként 0-0-s döntetlent játszottunk a cseh Viktoria Plzennel.

Az FTC január 11-én, a német élvonalbeli FC Augsburg 2-0-s legyőzésével kezdte meg az edzőmérkőzések sorát, második mérkőzésén, vasárnap viszont 1-0-ra kikapott a lengyel Piast Gliwice együttesétől. A La Nucía-i edzőtábort hétfőn, a Viktoria Plzen elleni összecsapással zártuk. Csapatkapitányunk, Dibusz Dénes visszatért a kezdőbe, Muhamed Besic a védelem közepén kapott helyet, elöl pedig Kristoffer Zachariassen, Marquinhos és Adama Traoré rohamozott.

Első félidő

Nagyon erős szélben kezdődött a meccs, ami nem könnyítette meg a csapatok dolgát. Az első lehetőség a Viktoria Plzen előtt adódott a 6. percben, akkor azonban Dibusz Dénes szögletre mentett. A sarokrúgás után még egy lövéssel próbálkozott a cseh bajnokcsapat, az azonban nem talált kaput. Néhány perccel később Xavier Mercier beadása után Eldar Civic fejelt, akkor az ellenfél kapusa mutatott be egy bravúrt.

A folytatásban többnyire a mezőnyben zajlott a játék, nem forogtak veszélyben a kapuk. A 20. minutumban aztán a plzeniek akcióba lendültek, ám fejesük nem találta el a kaput. A félidő felénél voltak próbálkozásaink, újabb kapuralövést viszont plzeni részről jegyezhettünk fel félóra elteltével – igaz, nem talált. Kisvártatva Marquinhos passza után Adama Traoré lőtt mellé. Két perccel a lefújás előtt Botka Endre kínálta meg a Plzen kapusát egy jobblábas lövéssel, de fölé lőtt. Gól nélküli állásnál mehettek szünetre a csapatok.

Második félidő

A viharos szél a második félidőre sem csillapodott. Az 59. percben Xavier Mercier helyére Tokmac Nguen, Anderson Esiti helyett pedig Sigér Dávid állt be, de később újra lehetőséget kapott a Soroksár fiatal támadója, Halmai Ádám is, aki Marquinhost váltotta. A csehek birtokolták többet a labdát, így nem tudott Fradi-támadás kibontakozni, a 74. percben azonban Sigér Dávid távolról tette próbára a Plzen kapusát, aki védeni tudott. Ezután Dibusz is hárított. A 82. percben Traoré lövése vágódott le a cseh védelmen. Szabadrúgással jöhettünk még a rendes játékidő utolsó percében, de Laidouni lövése lepattant a sorfalról, majd Traoré ismétlése nem sikerült. A mérkőzés utolsó pillanataiban Civic szöglete volt veszélytelen. Laidouni beadása után Halmai is fejelhetett, de nem talált kaput.

Férfi labdarúgócsapatunk tehát egy győzelem és egy vereség után döntetlennel zárta az edzőtábori mérkőzések sorát.

Felkészülési mérkőzés
Viktoria Plzen–FTC 0-0 (0-0)
La Nucía, Spanyolország.
FTC: Dibusz – Botka, Besic, Knoester, Civic – Laidouni, Esiti (Sigér, 59.), Mercier (Tokmac, 59.) – Zachariassen, Marquinhos (Halmai, 76.), Traoré. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Cikkajánló

Ezekkel a játékosokkal kezdjük meg az UEL-selejtezőt

Borbély Balázs kijelölte férfi labdarúgócsapatunk keretét a Vojvodina elleni selejtező első körére.

FTC-Qarabag 1–0 - rövid összefoglaló

Íme, az ausztriai edzőtábor második mérkőzésének gólja és néhány helyzete - VIDEÓ!

Lisztes Krisztián: „A hivatásomnak érzem a labdarúgást”

Születésnapi interjú korábbi labdarúgónkkal, az FTC utánpótlás-menedzserével.

Három labdarúgónk is távozott

Fortune Bassey, Ismail Aaneba és Shay Shadirac sem folytatja az FTC-ben.

„Az eredménynél fontosabb, hogy játékban előreléptünk”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs így látta a Qarabag elleni 1-0-s győzelmet.

Sikeres főpróba, legyőztük a Qarabagot

Megnyertük az azeri csapat elleni utolsó felkészülési meccsünket Ausztriában.

Hosszabbított a Fradi Nagy Olivérrel

Az eddig Soroksáron szereplő hátvéd a jövőben a Ferencváros felnőttcsapatában játszik – VIDEÓ!

Távozik Ibrahim Cissé

A francia védő két bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert a Fradival.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin