2026. április 10.
Profi szerződést kötöttünk fiatal játékosunkkal
Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

A Ferencváros vezetése újabb bizonyítékát adta, hogy a klub utánpótlásából is vezet út az első csapatba. Pénteken délelőtt újabb fiatal játékos, Baranyi Zétény kötött szerződést klubunkkal, elkötelezve magát a Ferencváros mellett. A 17 esztendős labdarúgó Kecskeméten lett igazolt focista, majd a klub akadémiájáról tette át székhelyét a Népligetbe 2023 augusztusában.

A fiatal kapus első idényében az U16-os és az U17-es csapatunkban védett, összesen 15 alkalommal kezdődött vele a mieink összeállítása. A következő szezonban az U17 mellett az U19-ben is bontogatta már a szárnyait Baranyi Zétény, 17 meccsen jutott szóhoz, majd az aktuális idényünkben már egy alkalommal az NB III-as felnőtt, tartalékcsapatunkban is ott volt a keretben, az U19-ben pedig ő lett az elsőszámú kapus.

Cikkajánló

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin