2019. július 3.
Profi szerződést kötöttünk két magyar fiatallal
A Ferencváros két U19-es játékosával, Szabó Richárddal és Pócsik Botonddal is profi szerződést kötött.

Az FTC labdarúgócsapata két U19-es játékossal is profi szerződést kötött: a 19 éves Szabó Richárddal, valamint a 18 éves Pócsik Botonddal.

A középpályán játszó Szabó Richárd a Goldball egyesületénél nevelkedett, majd 2013 nyarán csatlakozott a zöld-fehérekhez. U14-től végigjárta utánpótlás csapatainkat, majd már 17 évesen az U19-esek között kezdett játszani. A tehetséges középpályás csatlakozhatott első ausztriai edzőtáborunk keretéhez. Ausztriában pályára lépett a Celje elleni mérkőzés második félidejében, amelyen 2-0-ra legyőztük a szlovén csapatot. Szabó Richárd Fradi színekben már 57 gólt szerzett.

A támadószellemű Pócsik Botond Mátészalkán kezdett el focizni, majd 2014-ben a Győri ETO akadémiája szerződtette. Egy évre rá, mikor még 15 éves sem volt, megszerezte a Fradi, és azóta 33 találatot jegyzett utánpótlás csapatainkban. Fiatal csatárunk az előző szezonban 25 U19-es bajnokin 12 alkalommal volt eredményes.

Nagyon sokat jelent számomra ez az esemény. Elmondhatatlanul jó érzés, hogy korábban csak a nagy játékosokat láttam ilyen bejelentéseken, most pedig minket fotóztak le Fradi-mezzel a kezünkben. Ez egy óriási megtiszteltetés! Remélem, hogy ez nemcsak a vég, hanem egy hosszú történet kezdete” - mondta Szabó Richárd meghatottan az aláírást követően.

Pócsik Botond hozzátette, hogy rengeteget dolgoztak az elmúlt években ezért a szerződésért: „Úgy érzem, hogy főleg az utolsó fél évre forrott ki a játékunk Ricsivel. Esetemben ez gólokban mutatkozott meg, Ricsi pedig nagyon magabiztosan, stabilan játszott a középpályán. Máshonnan is megkerestek minket, de csak a Ferencváros volt képben számunkra, egyértelmű volt, hogy itt képzeljük el a jövőnket, itt szeretnénk továbbfejlődni.

A két fiatal mesélt játékstílusáról is.

A 6-os, valamint a 8-as pozíciójában szeretek legjobban játszani. Akkor érzem magam a legjobban, ha jár a labda és nincs üres járat. Az utánpótláscsapatokban imádtam szervezni, irányítani a társakat” – mondta Szabó Richárd.

Majd Pócsik Botond is beszámolt, hogy hol szeret a legjobban játszani: „Szélsőként, a pálya mindkét oldalán bevethető vagyok, bár inkább a bal oldalt kedvelem. Szeretek cselezni, és elég gyors vagyok, ezt pedig a védők nem bírják általában.

Cikkajánló

„Mindig az volt a fő tervem, hogy edző lehessek”

Labdarúgócsapatunk korábbi támadója a nehézségek ellenére sem bánta meg, hogy 2005-ben a Fradit választotta.

Keane: „Növelni szeretnénk a trófeáink számát"

Vezetőedzőnk ismét döntőbe akar jutni a MOL Magyar Kupában.

Tippeljen, és nyerjen egy Macron zöld baseball sapkát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a ETO FC elleni kupa-mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live az ETO FC ellen is!

Szerdán 19:30-tól az MMK-elődöntőn is várjuk önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe-ban.

Varga Barnabás: „Felszolgáltam a kávét a srácoknak”

Ex-támadónk meglátogatta régi társait a Népligetben, be is fogták őt egy új szerepkörben – EXKLUZÍV INTERJÚ!

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Callum O’Dowda érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Jön a Fradi Zóna elemzés legújabb adása!

Az ETO FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Dunai Zoltánnal.

Kupaajánlat az ETO elleni elődöntőre

Szerdai mérkőzésünk napján jelentős kedvezménnyel lesz kapható a Hajrá Fradi! pénztárca.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin