2026. június 30.
Profi szerződést kötöttünk Szegedi Botonddal
Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

A Ferencváros vezetése újabb bizonyítékát adta, hogy a klub utánpótlásából is vezet út az első csapatba. Június 30-án, kedden aláírta első profi szerződését a 16 éves labdarúgó, Szegedi Botond. 

A játékos a Dunaharaszti MTK-ban kezdte pályafutását, innen került fiókcsapatunkhoz, a Soroksár SC-hez, majd 2019-től Szegedi már az FTC utánpótlásában pallérozódott. A támadó a mögöttünk hagyott idényben összesen 26-szor lépett pályára az U16-os és az U17-es csapatainkban, összesen 16 gólt rámolt be az ellenfeleknek. Az U16-os Magyar Kupában négyszer volt eredményes, kupagyőztes csapat tagja lett.

- Nagyon hálás vagyok azért a bizalomért, amit eddig is megkaptam a Ferencvárostól, nagy öröm számomra, hogy aláírhattam a Fradihoz, ez egy nagy lépés nekem. Innentől azért fogok küzdeni, hogy előbb az U19-ben, majd ezt követően az NB III-ban is pályára léphessek. Később pedig szeretnék bekerülni az első csapatba is.

Cikkajánló

Harminc éve tanítottuk móresre a PL ezüstérmesét

Bár nem járt érte trófea, a Newcastle United 1996-os legyőzése klubunk történetének egyik legnagyobb sikere.

FTC–Viktoria Plzen: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A csütörtöki UEL-meccsre autóval érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Sajtóakkreditáció a SCU Torreense elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 20-án, 10:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Tippeljen, és nyerjen férfi 1899 fekete pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Viktoria Plzen elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„A Ferencváros minőségi csapat”

A Viktoria Plzen vezetőedzője a Fradit dicsérte a két csapat meccse előtt rendezett sajtótájékoztatón.

Borbély Balázs: „Fel kell vennünk a kesztyűt”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint nem volt egyszerű felkészülni a Viktoria Plzenből.

A bajnokságban bukdácsoló Viktoria érkezik Budapestre

Labdarúgócsapatunk első hazai mérkőzését a Viktoria Plzen ellen vívja majd az EL 2026/2027-es kiírásában.

Meccsnapi ajánlat: hazai mez 30 százalék kedvezménnyel

A Viktoria Plzen elleni UEFA Európa Liga-találkozónk előtt is érdemes lesz betérni a Fradi Shopba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin