2022. január 27.
Vereséggel debütált tétmeccsen Csercseszov
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott a Puskás Akadémia ellen a tavalyról elhalasztott mérkőzés pótlásán.

Bajnoki listavezető férfi labdarúgócsapatunk január 27-én, csütörtökön a Puskás Akadémia vendégeként, Felcsúton vívta idei első tétmérkőzését. A 18.30-kor kezdődő bajnokit eredetileg az OTP Bank Liga 4. fordulójában, 2021 augusztusában rendezték volna, ám akkor a Fradi nemzetközi kupaszereplése miatt halasztottak. Ez volt a tavaly decemberben kinevezett vezetőedző, Sztanyiszlav Csercseszov első tétmeccse, melyen a januárban igazolt csatár, a nigériai Fortune Bassey is a kezdőcsapat tagja volt.

Első félidő

Az első gólhelyzet az 5. percben alakulhatott volna ki, amikor a Puskás Akadémia jutott szabadrúgáshoz 19 méterre a kapunktól, Yoell van Nieff labdája azonban a sorfalban elakadt. Az első kaput eltaláló helyzetre egészen a 9. percig kellett várni, akkor Libor Kozák közeli fejesét Dibusz Dénes védte könnyedén. A 10. perchez közeledvén fokozni tudtuk a nyomást, már a második szögletet végezhettük el, a labda azonban a hazai kaput védő Markek Tamásé lett. Kettővel később Myrto Uzuni tört volna kapura, ám a játékvezető lest ítélt.

Miközben a vendégszektorban helyet foglaló fradisták (akik a kezdés pillanataiban egy molinóval emlékeztek a közelmúltban elhunyt olimpiai bajnok tornászra, Csollány Szilveszterre) remek meccshangulatot teremtettek, néhány percen belül másodszor szabálytalankodott Muhamed Besic, akit a 15. minutumban sárga lappal figyelmeztetett Bognár Tamás. A megítélt szabadrúgást Artem Favorov tűzte kapura – Dibusz Dénesnek nem kellett beleérnie, így sem volt veszélytelen a 23 méterről eleresztett lövés. A 17. percben Tokmac Nguen révén a Fradinak is meglett az első kapuralövése, ám Markek védett.

Muhamed Besic két szabálytalansága miatt idő előtt távozni kényszerült a pályáról

A folytatásban inkább a mezőnyben zajlott a játék, a házigazda volt támadóbb. A 25. percben megfogyatkozott a Ferencváros, miután Besic megkapta a második sárgáját is, így a kiállítás sorsára jutott. Sztanyiszlav Csercseszov erre hamarosan cserével, átszervezéssel reagált, az újonc Bassey-t Vécsei Bálintra cserélte.

A 33. percben Tokmac Nguen kiugrása után alakult ki helyzet, de a norvég játékos egyrészt nem talált kaput, másrészt lesről indult. Négy perccel később Oleksandr Zubkov próbálkozott távolról, szabadrúgásból, de fölé lőtt. A félidő hajrájában a mieink voltak aktívabbak, másodpercekkel a lefújás előtt viszont Yoell van Nieff veszélyeztetett, Dibusz Dénes szögletre mentett. A sarokrúgás után Joao Nunes fejelt a kapunkba, kialakítva az első félidő végeredményét: a hosszabbítás 3. percében szerzett gól miatt 1-0-s hátrányban hagytuk el a pályát.

 

Második félidő

A vendéglátó Luciano Slagveer lövése után a 48. percben növelhette volna előnyét, a nagy lehetőség viszont kimaradt. Az ellentámadásból Zubkov szélről érkező beadása után Myrto Uzuni kerülhetett volna helyzetbe, Mohamed Mezghrani viszont mentett előle. Sztanyiszlav Csercseszov nem változtatott a szünetben, az 57. percben azonban pályára küldte Franck Bolit – az elefántcsontparti csatár Stjepan Loncar helyére szállt be. Rögtön a csere után szögletet végezhettünk el, a beadást követően pedig Lasha Dvali fejelt, majd Miha Blazic lőtt közelről a kapuba – les volt, így maradt az 1-0-s hazai vezetés.

A 60. perc után átvettük az irányítást, a hazai védők többször mentettek kulcspillanatban, arról mégsem volt szó, hogy folyamatos nyomás alatt tartottuk volna a Puskás kapuját. Az utolsó 20 percre beállt (Botka Endre helyett) Henry Wingo és (Zubkov helyére) Róbert Mak, utóbbi passza után a rendes játékidő ráadásában Myrto Uzuni járt közel a gólhoz, az áhított találatot azonban ezen az estén nem tudtuk megszerezni. Csercseszov tétmeccsen egy 1-0-s vereséggel mutatkozott be a Ferencváros kispadján.

Folytatás január 30-án, vasárnap, amikor már az OTP Bank Liga 18., idei első teljes fordulójában az Újpest FC vendégei leszünk a Szusza Ferenc Stadionban.

OTP Bank Liga, 4. forduló (elhalasztott mérkőzés)

Puskás Akadémia–FTC 1-0 (1-0)

Felcsút, Pancho Aréna. Játékvezető: Bognár Tamás

Puskás Akadémia: Markek – Mezghrani, Nunes, Spandler, Szolnoki – Slagveer, Van Nieff, Favorov (Skribek, 84.), Komáromi (Gera, 76.) – Corbu (Urblík, 76.), Kozák. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

FTC: Dibusz – Botka (Wingo, 71.), Blazic, Dvali, Civic – Besic, Loncar (Boli, 57.) – Zubkov (Mak, 71.), Tokmac, Uzuni – Bassey (Vécsei, 28.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov.

Sárga lap: Gera (88.), Szolnoki (90.), Slagveer (90+2.) illetve Besic (15., 24.), Civic (90+2.), Blazic (90+6.)

Kiállítva: Besic (24.)

Gólszerző: Nunes (45+3)

Cikkajánló

FTC-Kisvárda: parkolási információk

Parkolójegyét kizárólag online, a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon tudja megváltani!

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin