2023. október 8.
Rákosi Gyula: 85!
Október 9-én ünnepli 85. születésnapját klublegendánk, a VVK-győztes Rákosi Gyula!

Olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, VVK-győztes, négyszeres magyar bajnok, kétszeres Magyar Népköztársasági-kupagyőztes, a Magyar Arany Érdemkereszt büszke birtokosa, az FTC örökös bajnoka – részletek Rákosi Gyula dicsőséglistájából. Korábbi labdarúgónk a sikerei mellett arra is kifejezetten büszke, hogy 70 éve tartozik a Ferencváros kötelékébe.

Életre kelnek a történetek és a fotók, avagy a közelmúltban megjelent 70 évem a Fradiban könyv után egy újabb alkotás, a 70 perces, 70 év a Fradiért című dokumentumfilm is elmeséli, feleleveníti Rákosi Gyula pályafutását, amely 70 esztendőn át szinte csak a Ferencvárosi Torna Clubhoz kapcsolódott.

- Jóban, rosszban, szakadékban, örömben, bánatban, mindenben részese voltam. Viccelnék, ha azt mondanám, ez még házasságban is sok – összegzi a filmben Rákosi Gyula azt a 70 évet, amelyet kölyökfocista korától elnöki tanácsadói pozíciójáig élt meg a Fradiban. Rákosi Gyula 1952-ben 14 évesen érkezett meg a Ferencváros juniorcsapatához, öt évvel később, 1957-ben mutatkozott be az első csapatban. A klublegendánk életéről készült filmet a Duna World tűzi műsorára október 9-én, 21.40-től.

Mivel 70 évet nem lehet csak 70 percben elmesélni, ezért a kimaradt jelenetekből is készült egy anyag, amelyet másnap, október 10-én, kedden láthatnak az M4 Sporton a 20 órakor kezdődő Fradi TV-ben. A 70 év a Fradiért alkotás a televíziós premier után megtekinthető lesz a fradi.hu weboldalon is.

Gyula bácsi számára a Ferencváros mellett a válogatott is mindig nagyon sokat jelentett, 1960 és 1968 között 41-szer ölthette magára a címeres mezt. Négyszer talált az ellenfelek kapujába, máig sem feledte például a Népstadionban játszott mérkőzéseket.

Cikkajánló

Borbély Balázs: Nem mondanám, hogy rosszul játszottunk

Az idegenbeli döntetlent követően vezetőedzőnk értékelte a Kisvárda elleni találkozót.

Egy pontot szereztünk Kisvárdán

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában hiába dolgoztunk ki sok helyzetet, a kapuba találni csak egyszer sikerült.

Fradi-legenda a János-hegytől a Haller térig

Vépi Péter számára két dolog nem létezett: megalkuvás és másik csapat a Ferencvároson kívül. – INTERJÚ!

Tippeljen, és nyerjen esernyőt!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Nagyon motivált a csapat”

Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap Kisvárdán folytatja bajnoki szereplését.

Zachariassen: Újabb csodálatos estét éltünk át!

Norvég támadónk a Plzen elleni EL-góljáról és Radnóti bemutatkozásáról mesélt – VIDEÓ!

Kristoffer Zachariassen az Európa Liga álomcsapatában

Norvég labdarúgónk a Plzen elleni duplája után 8,8-as értékelést kapott, és bekerült a forduló álomcsapatába.

Borbély: "Nem volt nagy helyzetük, kézben volt a meccs"

Vezetőedzőnk elégedett volt Radnóti Dániellel a kapuban, de egy dolog nagyon bosszantja.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin