2023. november 15.
Rangos díjra jelölték futballistánkat, íme, a lista!
Nagy játékosok mellett szerepel Mohamed Ali Ben Romdhane neve, aki újabb afrikai díjra jelölt.

A Ferencváros nyáron szerződtetett labdarúgója, Mohamed Ali Ben Romdhane is jelölt az Al Mountakhab című marokkói újság „Lion d'or” elnevezésű díjára, melyet a 2022/2023-as idény legjobb afrikai futballistája kap meg. Tunéziai válogatott játékosunk nem akármilyen nevekkel szerepel együtt a tízes listán, amelyen helyet kapott még a Liverpoolt erősítő Mohamed Salah, a PSG-t szolgáló Achraf Hakimi, a Sevilla színeiben UEL-győztes Youssef En-Nesyri vagy éppen a Manchester United futballistája, André Onana.

Ebben az évben egy marokkói és más afrikai újságírókból álló testületet bíztak meg azzal, hogy eldöntse, kié legyen az elismerés. A díj rangját jól mutatja, hogy korábban olyan sztárfocisták érdemelték ki, mint például Samuel Eto’o, Didier Drogba, vagy éppen Yaya Touré. Tunéziai focista korábban sosem nyert ezen a szavazáson.

Ben Romdhane nem először jelölt valamilyen rangos díjra, novemberben bekerült a CAF Év játékosa-díj harminc még versenyben lévő várományosa közé is.

​Lion d’or, a jelöltek névsora

Mohamed Salah (Liverpool – egyiptomi)

Victor Osimhen (Naples – nigériai)

Yassine Bounou (Al Hilal – marokkói)

Achraf Hakimi (PSG – marokkói)

Sadio Mané (Al Nassr – szenegáli)

André Onana (Manchester United – kameruni)

Youssef En-Nesyri (Sevilla FC – marokkói)

Riyad Mahre (Al Ahli – algériai)

Vincent Aboubakar (Besiktas – kameruni)

Mohamed Ali Ben Romdhane (Ferencváros – tunéziai)

Cikkajánló

Vereséggel kezdtük a Nemzetek Ligáját

A Ferencváros játékosa, Osváth Attila nem lépett pályára a botrányos körülmények között véget érő meccsen.

Bérletesek Napja: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.

Matús Bero: „Remélem, rengeteg közös emléket szerzünk”

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin