Mint ismert, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szerda este a Dinamo Kijevet fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában. Kedden vezetőedzőnk, Sergei Rebrov és középpályásunk, Ihor Haratin részvételével tartott sajtótájékoztatót a Ferencváros a Groupama Arénában.
- A Barcelona elleni mérkőzés előtt az újságírók megkérdezték tőlem, hogy mennyire kell alkalmazkodnunk a Barcelona játékához. Akkor azt válaszoltam, hogy 25 éve nem járt a Fradi a BL-ben, ezért valószínűleg jobban kell majd alkalmazkodni az ellenfélhez. Szerdán is egy nagyon erős ellenféllel fogunk találkozni, ám itthon játszunk, úgy gondolom, hogy a saját játékunk kell, hogy domináljon és érvényesüljön – kezdte Rebrov, aki korábban játékosként és edzőként is szerepelt a Dinamónál. - Nyilván az érzelmeim szerepet játszanak, de profiként ez nem befolyásolja a munkámat. Nagyon szeretek olyan komoly csapatok ellen készülni, mint a Dinamo Kijev, azért dolgoztunk, hogy rangos mérkőzéseket játszhassunk. Nagyon örülök annak is, hogy a Dinamo Kijev is újra a Bajnokok Ligája főtábláján szerepel.
Vezetőedzőnk reagált arra az újságírói felvetésre is, amely szerint az ellenfélnek két fontos játékosát is nélkülöznie kell a koronavírus miatt.
- Nem tudom, hogy mekkora problémát jelent ez a Dinamo Kijev számára, ám az biztos, hogy ellenfelünknek minden posztra van legalább két azonos képességű játékosa. Valamilyen szinten az mindig gondot jelent, ha egy-egy játékost nélkülözni kell, nálunk például Myrto Uzuni nem játszhat majd, de folytatni kell a szereplésünket.
Sergei Rebrov megfogalmazta az elvárásait is.
- Az elvárásaim ugyanazok, mint egy hete voltak a Barcelona ellen, szeretnénk kompetitív játékot mutatni. Nem is feltétlenül a pontok számítanak. Mi mindig győzni akarunk, ám nem a pontokat teszem előtérbe, hanem azt, hogy a játék minden elemében a maximumot tudjuk nyújtani. A Bajnokok Ligája a futball legmagasabb szintje. Mi szerdán hazai pályán fogadjuk ellenfelünket, maximális koncentrációra lesz szükség, 100 százalékos motiváltságot várok a játékosoktól.
Csapatunk heti két mérkőzést játszik, nem is akármilyeneket: a Barcelona és az Újpest elleni meccsek után fogadja a Dinamót, majd a MOL Fehérvár vendége lesz, utána pedig a Juventus ellen lép pályára. Vajon a vezetőedző ilyenkor is csak a következő párharcra koncentrál?
- Az én fejemben jelenleg nemcsak a következő, hanem a ránk váró három meccs jár, de ettől függetlenül a játékosokat előbb a Dinamo Kijev ellenire készítjük fel 100 százalékosan. Biztos vagyok benne, hogy az ő fejükben csak ez jár. Nagyon fontos egy ilyen időszakban megtartani a megfelelő egyensúlyt. Nehéz meccseken vagyunk túl, nehéz mérkőzések következnek, ezekre pedig csak úgy tudunk sikeresen felkészülni, ha megtartjuk az egyensúlyt.
Középpályásunk, Ihor Haratin egy kérdés erejéig kitért a csoportkör nyitányán szerzett góljára is.
- Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem azt a gólt, de még boldogabb lennék, ha a csapat pontot szerezne szerdán - mondta. - Szerintem a szerdai kulcsfontosságú mérkőzés lesz a Fradi és a Dinamo számára is. Ukrajnában és Magyarországon is mindenki erre a párharcra vár, szerintem érdekes összecsapás lesz.
A Dinamo Kijev elleni mérkőzés 2020. október 28-án, szerdán 21.00-kor kezdődik.
Férfi labdarúgás, Bajnokok Ligája csoportkör, 2. forduló
FTC–Dinamo Kijev
2020. október 28., szerda 21.00
Helyszín: Budapest, Groupama Aréna
Játékvezető: Ivan Kruzliak (szlovák)
Csapatkapitányunk szerint mindenki teljes erőbedobással dolgozik a Ferencváros sikeréért.
Milliárdos tulajdonos, négyszer olyan értékes csapat, ezt a Dinamo Kijevet fogadjuk szerda este a BL-ben.
Interjúk, exkluzív tartalmak, páratlan emlékek a Fradi 2020-as BL-szerepléséről szóló meccsnapi kiadványban.
Megérkeztek az első hivatalos UEFA Bajnokok Ligája termékek, melyeket már szurkolóink is...
Országjáró járművünkben szurkolói kártya regisztrációjára is lehetőség lesz.
Fontos szurkolói információk az UEFA Európa Liga-találkozónkra szóló voucherek beváltásáról!
Válogatott támadónk a 13. legeredményesebb játékos volt 2025-ben.
A média munkatársai december 9-e, kedd 14.00-ig adhatják le akkreditációjukat.