2020. február 13.
Rebrov: „Engem is meglepett Otigba”
A MOL Fehérvár elleni mérkőzés előtt Sergei Rebrov mellett Otigba Kenneth válaszolt a kérdésekre.

Az első kérdés a Fehérvárba visszatérő Nemanja Nikolicsról szólt, vezetőedzőnket arról kérdezték, mennyire készülünk a játékára, illetve arra, hogy az érkezésével támadóbbá válik ellenfelünk.

- Lehet, hogy Nikolics egy fontos játékos a számukra, de én nem vele foglalkozom, mert a Fehérvár vele és nélküle is nagyon kemény ellenfél. Ugyanúgy készülünk rájuk, mintha nem történt volna meg ez az igazolás, igyekszünk feltérképezni az erősségeiket és a gyengeségeiket, de leginkább magunkkal foglalkozunk. Másfél hét szünet után lépünk pályára, mivel ezúttal rövidebb volt a felkészülési időszak, az előző hetekben próbáltuk ezt bepótolni, hiszen nemcsak a következő mérkőzésben kell gondolkodnunk, hanem fel kell készülnünk az egész tavaszi szezonra - mondta Rebrov.

Sergei Rebrovot arról is kérdezték, mit gondol, miért a Fradi és a Fehérvár a közelmúlt két legsikeresebb klubja Magyarországon, illetve Otigbáról is kikérték a véleményét.

- Nem tudom megítélni, miért ez a két legnagyobb klub, én csak azt tudom, hogy mi miért vagyunk ott. Nekünk van a legtöbb szurkolónk, minket támogatnak a legtöbben, és hétről hétre keményen dolgozunk, ezért megérdemeljük, hogy ott legyünk a legjobbak között.

- Sokat beszélgetek Kennyvel, igazi profi játékos. Mindig megvolt a maga célja, amíg sérült volt, az lebegett a szeme előtt, hogy minél előbb visszatérjen. Most, hogy már játszik, minél előbb szeretné visszaszerezni az igazi formáját, és engem is meglepett, mennyire gyorsan közelít a legjobbjához. Megérdemli, hogy ott legyen a csapatban, mert akkor is erős volt, amikor sérült volt, valamint most is, az edzéseken és a meccseken egyaránt - dicsérte Otigbát Rebrov.

Védőnk a Fehérvár elleni mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, fontos mérkőzés lesz, de nem érzi úgy, hogy szombaton dőlne el a bajnoki cím sorsa.

- Nem akarom túlgondolni a meccset, nem biztos, hogy ezen múlik a bajnoki elsőség sorsa, nem akarok túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Kemény találkozóra számítok, de mindegyik az, minden mérkőzésre ugyanúgy készülünk, a végső cél pedig az, hogy bajnokok legyünk. Jó formában vagyunk, szép sorozatot tudhatunk magunkénak hazai pályán, de nem a számokkal foglalkozom, csak azzal, hogy a lehető legjobban felkészüljek hétről hétre minden találkozóra - így Otigba.

Jegyek még kaphatók a Fradi és a MOL Fehérvár FC összecsapására személyesen a Groupama Aréna jegypénztárainál (K-P.: 10-18, Szo.: 9-13, mérkőzésnapon a kezdőrúgásig), illetve online a meccsjegy.fradi.hu-n is.

Labdarúgó NB I, 21. forduló

FTC–MOL Fehérvár FC

2020. február 15., szombat 19.30

Helyszín: Budapest, Groupama Aréna

Jegyek: személyesen a Groupama Aréna jegypénztárában (K-P.: 10-18, Szo.: 9-13, mérkőzésnapon a kezdőrúgásig) és online ITT.

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin