2020. augusztus 14.
Rebrov: „Ez történik, ha nem lőjük be a helyzeteinket”
Vezetőedzőnk szerint a második játékrészben már több helyzetünk volt az MTK Budapest otthonában.

Mint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk az MTK Budapest otthonában elért 1-1-es döntetlennel kezdte meg szereplését az NB I 2020/2021-es kiírásában. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov értékelte a látottakat.

- A szezon első tétmérkőzésén sosem egyszerű játszani, ezúttal sem volt könnyű dolgunk. Az első játékrészben a házigazda nem nagyon adott lehetőséget helyzetek kialakítására. A második félidőben több helyzetünk volt, de összességében megérdemelten szerezte meg az egyik pontot az MTK. Ha nem lőjük be a helyzeteinket, annak ez a következménye.

Újságírói kérdésre válaszolva vezetőedzőnk kijelentette: a szünetben nem azért cserélte le Aissa Laidounit, mert elégedetlen lett volna a játékával.

- Semmi probléma nem volt Aissa Laidouni játékával, jól teljesített, viszont a támadásokat erősíteni kellett, ezért hoztunk be újabb támadójátékost. Uzuni szintén jól teljesített a posztján, ám hangsúlyozom, hogy ez a csere kizárólag a támadások erősítését szolgálta.

Együttesünk legközelebb jövő szerdán, a Djurgarden elleni hazai BL-selejtezőn lép pályára, ezért a következő napok jelszava trénerünk szerint a regeneráció.

- Nehéz volt ilyen körülmények között játszani, ezt a második félidőben mindkét csapaton lehetett látni. Nagyon fontos lesz ezért a regeneráció. A következő mérkőzés nagyon fontos lesz számunkra, mostantól 100 százalékos erőbedobással arra készülünk.

Cikkajánló

Tokmac remek gólt lőtt, döntetlennel kezdtük a szezont

Az örökrangadón 1-1-es döntetlenre végeztünk. Támadónk pazar gólt szerzett.

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Nem láttam akkora különbséget”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.

Újabb hazai győzelem, magabiztosan vertük a Paksot

Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen Ferencváros retro sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Próbáljuk megismételni az MTK elleni teljesítményt”

Labdarúgócsapatunk asszisztens edzője, Leandro de Almeida elmondta, tudják, mire készüljenek a Paks ellen.

Elindult a vendégjegyek értékesítése a Vasas-meccsre

Férfi labdarúgócsapatunk november 8-án játszik a Vasas vendégeként az Illovszky Rudolf Stadionban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin