2019. október 6.
Rebrov: „Fegyelmezett játék, de kevés helyzet volt”
Vezetőedzőnk szerint nem volt egyszerű egy ennyire tömörülő csapat ellen játszani.

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk gólnélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéd ellen. A lefújást követően ukrán vezetőedzőnk értékelt.

- Nehéz mérkőzést játszottunk. A Ferencváros ellen mindenki száz százalékot akar nyújtani, a Honvéd is nagyon akarta a győzelmet. Keményen védekeztek, megérdemelten szerezték meg az egy pontot. Nehéz időszakon vagyunk túl, három meccsünk volt hat nap alatt, de most jön egy kis pihenő a válogatott-szünetnek köszönhetően. Amikor ennyien tömörülnek előttünk az sosem könnyű, és a pálya sem volt a legjobb. A második félidőben több jó lehetőséget is kidolgoztunk. Nem egyszerű sok helyzetet kialakítani egy erősen tömörülő csapat ellen, de nekem sokat jelent, hogy fegyelmezett csapatmunkát vittünk ki a pályára. Háromnapos pihenőt kap most mindenki. Hálás vagyok a szövetségnek, hogy jövőre pótolhatjuk a Debrecen elleni mérkőzést, így nem kell az első adandó lehetőségnél játszani. Hetente átlagban két meccset játszunk, így jól jön a pihenő – mondta Sergei Rebrov.

Újságírói kérdésre vezetőedzőnk arra is válaszolt, hogy mi döntött amellett, hogy Gróf Dávid kezdett ezúttal a kapuban.

- Dávid megérdemelte, hogy ma kezdő volt, a kupában sok nagyszerű védést mutatott be. Szeretem, ha két jó kapusunk van a keretben. A kapusoknál nagyon fontos az önbizalom. Látom, ahogy Dávid dolgozik az edzéseken, ez alapján megérdemelte, hogy a kapuban legyen ma.

Cikkajánló

Elindult a voucherek értékesítése a Trabzonspor ellen

A törökországi UEL-selejtezőnkre augusztus 20-án, magyar idő szerint 19:00-tól kerül sor.

Elit kupatársaságban a Fradi

A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.

Indul a jegyértékesítés a Trabzonspor ellen!

Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.

Dibusz Dénes: „Kalapemelés illeti a csapatot”

Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Megérdemelten jutottunk tovább”

Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.

Döntetlen a Górnik ellen, újra főtáblások vagyunk!

Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.

Távozik klubunktól Gruber Zsombor

A 21 éves támadó tagja volt az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó csapatunknak.

Osváth Attila: „A továbbjutás a legfőbb célunk"

Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin