2020. december 19.
Rebrov: „Ha idén még edzeni akarnék, őrültnek néznének”
Az év utolsó sajtótájékoztatóján Sergei Rebrov a Budafok elleni sikerről és a 2020-as évről is beszélt.

Mint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szombat este 2-1-re nyert a vendég Budafok ellen az NB I idei utolsó, 16. fordulójában. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov sajtótájékoztatón értékelt.

- Nagyon sok helyzetet alakítottunk ki szombat este, de tudtuk, hogy nehéz lesz feltörni a védelmi falat. Fontos három pontot szereztünk. A játékosokon látszott a fáradtság, az ilyen talaj télen nem könnyíti meg az ember dolgát.

Csapatunk 2017, 2018 és 2019 után ismét az élen tölti a rövid téli szünetet, ráadásul 2020 őszén megmérette magát a Bajnokok Ligájában is. Mondhatjuk, hogy ez egy tökéletes év volt a Ferencváros számára? – hangzott el az újságírói kérdés.

- Ha megvertük volna a Juventust, még tökéletesebb lett volna, de úgy gondolom, nagy sikert ért el a klub – válaszolt mosolyogva Sergei Rebrov, aki hozzátette: a magyar labdarúgás számára is sikeres volt ez év, hiszen a válogatott kvalifikálta magát a részben budapesti rendezésű Eb-re.

Hogy fog kinézni a téli pihenő időszaka a Fradinál? – szólt a következő kérdés.

- Január 2-án találkozunk legközelebb, úgyhogy ha azt mondanám, hogy addig is lesznek edzések, valószínűleg őrültnek néznének a játékosok. Talán már ünnepelni sincsen erejük. Megérdemlik a pihenést, hiszen nagyon hamar kezdődik a bajnokság, január 20-án már mérkőzést játszunk, szóval ki kell használnunk az időt. Főleg mentális fáradtságról beszélhetünk a játékosok esetében. Nyilván próbáltuk elosztani közöttük az időt és így tartalékolni, de sok pihenő nélkül nehéz lehozni egy ilyen időszakot, hiszen egymást követték az edzések és a mérkőzések. Azt tanácsoltam a játékosoknak, hogy próbáljanak pihenni a következő 10 napban, szinte ne is foglalkozzanak a focival, hiszen fontos, hogy feltöltődve várják majd a jövő évet.

Végezetül vezetőedzőnk elmondta, melyik volt számára a legemlékezetesebb mérkőzés 2020-ban.

- A Molde elleni hazai mérkőzés, amivel elértük azt, hogy 25 év után újra a Bajnokok Ligájában szerepelhetett a Ferencváros. Ez nagyon sokat jelentett a szurkolóknak és a játékosoknak is. Annak a párharcnak az eredményeképpen játszhattunk olyan csapatokkal, mint a Barcelona és a Juventus.

Cikkajánló

A Budafok legyőzésével zártuk az évet

Lovrencsics Gergő és Ihor Haratin góljával 2-1-re győztük le a Budafokot az év utolsó ferencvárosi bajnokiján.

Jövőre is folytatódhat a veretlen hazai széria

Az FTC futballcsapata 2017 áprilisa óta építi hazai veretlenségi rekordját.

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Megérkeztünk Milánóba

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin