A Suduva elleni Európa Liga-selejetező előtt szerda este vezetőedzőnk, Sergei Rebrov, valamint védőnk, Lasha Dvali válaszolt az újságírók kérdéseire.
- Ez már az utolsó kör a selejtezőkben, mindenki tudja, milyen fontos, ezért készen kell állunk mentálisan és fizikálisan is. Tudom, hogy sokat jelentene a klubnak és a szurkolóknak a csoportkör, de ezt most ki kell zárnom, arra kell koncentrálnom, hogy maximálisan fel tudjam készíteni a csapatomat. Láttam a Suduva előző meccseit, kiválóan védekeznek és gyors támadóik vannak. Fel kell készülnünk rájuk, minden eshetőségre, minden taktikára, ugyanakkor sokkal inkább saját magunkra kell koncentrálnunk. Ebben a fázisban már egyetlen csapat sem nevezheti esélyesnek magát, mert nagy hibát követne el. Ötven-ötven százalék esély van a továbbjutásra, így kell hozzáállnunk, tisztelnünk kell az ellenfelünket - mondta Rebrov.
Vezetőedzőnk azt is elárulta, Mikalai Sihnevich a keddi edzésen még megpróbálkozott a játékkal, ám még továbbra is fájdalmat érzett a lábában, így nem tudott a csapattal tartani, de bízik benne, hogy néhány nap múlva újra százszázalékos állapotban lesz.
A csütörtöki találkozóról védőnk, Lasha Dvali is elmondta a véleményét:
- Kiváló csapat az ellenfelünk, nehéz lesz játszani ellenük, nem számítok könnyű mérkőzésre. Hiszünk a továbbjutásban és mindent megteszünk érte. Küzdünk a saját célunkért, csoportkörben akarunk lenni, hiszünk benne, hogy sikerülhet elérni az álmunkat - mondta el Lasha Dvali.
Az izraeli válogatott középpályás kupagyőzelmet ünnepelhetett a Fradi labdarúgójaként.
Labdarúgócsapatunk 2-1-re győzött, Lisztes Krisztián a mérkőzésről és aktuális formájáról is beszélt – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.
Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.
Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.
Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.