2019. április 18.
Rebrov: „Meg kell mutatnunk, miért van 8 pont köztünk”
Sergei Rebrov és Dibusz Dénes is kiemelte a sajtócsütörtökön, fontos megmutatnunk, jobbak vagyunk a Vidinél.

- Nem foglalkozunk még a bajnoki címmel, mert sok meccs van még hátra, lépésről lépésre haladunk, minden találkozón a három pont a célunk. Majd akkor örülünk a bajnoki címnek, ha biztossá válik - kezdte Sergei Rebrov. - Minden meccset kielemzünk, így a korábbi, Vidi elleni találkozókkal is megtettük ezt. Az a legfontosabb, hogy a játékosok megértsék, mit várok el tőlük, és százszázalékosan koncentráljanak. Hazai pályán leszünk, ezért magabiztosnak kell lennünk, meg kell mutatnunk, miért van nyolc pont közöttünk. Tiszteljük az ellenfelet, de a Vidinek kell jobban aggódnia a meccs miatt, mi a saját futballunkra koncentrálunk. Fontos, hogy ne foglalkozzunk túl sokat az ellenféllel.

Dibusz Dénest azzal kapcsolatban faggatták, mennyire jelent külön presztízskérdést az a találkozó előtt, hogy ebben a szezonban még nem sikerült legyőznünk a Vidit.

 - Az nem kérdés, hogy a három pont a célunk, és ebből a szempontból mindegy, ki az ellenfél, de azt nem tagadom, hogy emiatt külön pikantériája van a mérkőzésnek. Látjuk, hogy volt olyan meccs ellenük, amikor nem tudtuk azt mutatni, amit akartunk, főleg az őszi találkozókon. A kupameccs kicsit más volt, a visszavágón a kiállításom miatt távolabb kerültünk attól a tervtől, amit elterveztünk, de a meccs elején látszott, tudjuk, mit kell játszanunk ellenük és jól is ment a futball. Most is felkészültünk belőlük, megpróbáljuk megmutatni, hogy mi vagyunk a jobb csapat, és igyekszünk itthon tartani a három pontot - mondta Dibusz Dénes.

Cikkajánló

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Nem láttam akkora különbséget”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.

Újabb hazai győzelem, magabiztosan vertük a Paksot

Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen Ferencváros retro sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin