
Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk február 1-jén, szombaton 17 órától a Kisvárda otthonában lép pályára az NB I 18. fordulójában. Együttesünk egy héttel ezelőtt folytatta szereplését a hazai pontvadászatban, akkor 4-0-s magabiztos sikert aratott a Paks ellen hazai környezetben.
- Egy kicsit korán kezdődött el a tavaszi szezon, de ne feledjük, a feltételek a riválisaink számára is ugyanezek voltak. A Paks elleni mérkőzésen megfelelő hozzáállással játszottunk, sokkal agresszívebbek voltunk ellenfelünknél, így több helyzetet tudtunk kialakítani, ezt örömmel láttam a rövid, háromhetes felkészülés után. Szép gólokat szereztünk, szóval elégedettek lehetünk, de a következő meccseken is ugyanezt a hozzáállást, motivációt várom el a csapattól – mondta Sergei Rebrov.
Ukrán vezetőedzőnk ezúttal sem számít könnyű összecsapásra a kisvárdaiak ellen.
- A Kisvárda ellen rendre szoros mérkőzéseket játszunk, az elmúlt két alkalommal is egygólos különbséggel sikerült megszereznünk a három pontot – folytatta Rebrov. - Ez is mutatja, hogy egy jól szervezett csapat vár ránk szombaton, nem lesz könnyű feltörnünk a védelmüket. A játékosaim keményen edzettek a héten, mindig csak az előttük álló feladatra koncentrálnak. Biztos vagyok benne, hogy most is megtaláljuk a módját a gólszerzésnek, ahogy azt mindig tesszük. Magabiztos előnyünk van a tabellán, csak tennünk kell a dolgunkat, hogy meg is tartsuk azt.
Kristoffer Zachariassen döntötte el a cseh FC Trinity Zlín elleni felkészülési találkozót – VIDEÓ!
Az ausztriai edzőtáborban Zachariassen gólja döntött a javunkra a csehek ellen 1-0-ra megnyert...
26 éves saját nevelésű kapusunk kölcsönben a DVSC-nél tölti a 2025/26-os szezont.
Jonathan Levi remekül kijön új csapattársaival és élvezi a közös munkát Robbie Keane vezetőedzővel – INTERJÚ!
Szerdán 16.40-től várja önt Gyömbér Gábor és Dzurják József a FradiMédia hivatalos Youtube-csatornáján.
Kiderült férfi labdarúgócsapatunk MTK és Kazincbarcika elleni mérkőzésének pontos időpontja.
Baráth Pétert csapattársaihoz hasonlóan lenyűgözte edzőtáborunk helyszíne, az ausztriai Lienz – VIDEÓ!
Július 12-én és július 13-án garázsvásárt tartunk a Groupama Aréna felszíni parkolójában.