2019. október 27.
Rebrov: „Nehéz hét volt! Nagy köszönet a szurkolóknak”
Sergei Rebrov szerint nagyon fontos mérkőzést sikerült megnyernie csapatunknak.

Labdarúgócsapatunk Sigér Dávid duplájával 2-1-re győzött Fehérváron. Sergei Rebrov így értékelte az összecsapást.

- Nagyon nehéz egy hét alatt három mérkőzést játszani. A csapat ma igazi karaktert mutatott. Óriási köszönettel tartozunk a szurkolóinknak, hiszen láthattuk, hogy rengetegen kísértek el minket, és milyen szinten buzdították az együttest. Kemény meccsek után vagyunk, amelyeken sok erőt vesztettünk, de nagyon fontos volt ez a győzelem, és ez a három pont!

Vezetőedzőnktől azt is megkérdezték, gondolta-e volna, hogy Dibusz lesz a hős?

- Sosem szeretek kiemelni senkit, persze Dénes nagyon jól teljesített. De nemcsak Dénes érdemel dicséretet, hanem mindenki, hiszen nagyon keményen dolgoztak a játékosok. Van, hogy a védelem segíti ki a csapatot, mint az Újpest-meccsen, amikor nem alakítottunk ki annyi lehetőséget, és van, hogy a támadók.

Arról is érdeklődtek az újságírók, melyik meccs volt a legnehezebb a legutóbbi háromból?

- Mindig a legutóbbi a legnehezebb. A második félidőben nagyon kevés energiánk maradt, ezért a mai egy nehezebb és fontosabb győzelem volt.

Azt is kérdezték Rebrovtól, hány ponttal kalkulált a három meccs előtt?

- Kilenccel. Amikor jön egy meccs, csak azon gondolkodsz, hogyan tudod megnyerni azt. Így voltunk ezzel Moszkvában is, most is. Ha nem így állsz neki, nem is fogsz nyerni.

Cikkajánló

A bombaformában védő Dibusz: „Így kell folytatni”

Dibusz Dénes szerint megterhelő héten vagyunk túl, de mindig öröm neki, ha segítheti a csapatot védéseivel.

Sigér duplázott! Moszkva után Fehérvárt is bevettük

Labdarúgócsapatunk 2-1-es győzelmet aratott a MOL Fehérvár otthonában.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatt november közepén Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin