2020. augusztus 25.
Rebrov: Tiszteljük a Celticet, de lesz esélyünk ellene
Vezetőedzőnk mellett Botka Endre is nyilatkozott a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

Labdarúgócsapatunk kedd kora délután érkezett meg a skóciai Glasgow-ba, ahol szerda este a Celtic ellen megmérkőzik majd a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. Az összecsapás előtt megtartották a szokásos sajtótájékoztatót, amelyen elsőként vezetőedzőnket, Sergei Rebrovot kérdezhették az újságírók.

A szerdai, zárt kapus mérkőzésről: - Nagyon fontos ez a mérkőzés mindkét csapatnak, és úgy gondolom, mindkét klub számára nehéz is lesz ez a találkozó. Ezen a szinten a Ferencváros és a Celtic számára sincsenek már könnyű összecsapások. Természetesen ismerem a Celtic szurkolóit, akár mondhatjuk, hogy előny lehet a számunkra, hogy nem lehetnek a stadionban. De én szeretek szurkolók előtt játszani, ilyenkor sokkal több szenvedély van a pályán is. A futball nem sokat ér a drukkerek nélkül. Jó lenne teltház előtt játszani, de így is a legtöbbet adjuk majd ki magunkból. Az üres stadionnal nem is kell foglalkoznunk, csak a saját feladatunkra szabad fókuszálni.

Az egymeccses párharcról: - Az, hogy egy meccsen dől el a továbbjutás, több felelősséget tesz a játékosok vállára. Jobban kell koncentrálniuk, nagyobb lesz a nyomás rajtuk.

Az esélyekről: - A Celtic intenzív, jó csapat, jól szerepel hazai pályán, és dominálja hazája bajnokságát, de a skót élvonal más, mint a nemzetközi porond. Az előző szezonban is nagyon erős csapatokkal játszottunk. Így lesz ez most is, de minden ország bajnoka jó játékerőt képvisel. Ismerjük a Celticet, tiszteljük az ellenfelet, de lesz esélyünk a szerdai összecsapáson.

Neil Lennonról: - Neil Lennon remek munkát végez a csapatnál, intenzíven futballozik a Celtic, a menedzser próbálja fejleszteni a csapatát.

Sergei Rebrov után védőnket, Botka Endrét faggatták.

- Nem gondolom, hogy előny számunkra, hogy nem lesznek szurkolók. Mindig is szerettem sok drukker előtt játszani. Egy játékost a szurkolók mindig motiválnak, akkor is, ha éppen ellene drukkolnak. Amikor egy mérkőzésen kell továbbjutni, az sokkal nehezebb, hiszen nincs helye a hibának, nagyon koncentráltnak kell lenni, erre az egy meccsre kell összpontosítani minden energiánkat. Igaz, hogy több időnk volt készülni, mint az ellenfélnek, amely játszott a hétvégén. Többet tudtunk pihenni, de azért, mert a Celtic játszott, nem hiszem, hogy fáradtabb lenne. Mi mindenesetre mindent megtettünk azért, hogy a legfrissebbek legyünk a meccsen. A szurkolóink otthon bíznak benne, hogy jó meccset játszunk a Celtickel, mi pedig mindent megteszünk majd a továbbjutásért.

A mieink szerda este 20.45-től lépnek pályára a Celtic Parkban a skót bajnok ellen.

Cikkajánló

„Mindig jó érzés győztes gólt szerezni!”

Kristoffer Zachariassen döntötte el a cseh FC Trinity Zlín elleni felkészülési találkozót – VIDEÓ!

Szoros meccsen vertük a Zlínt

Az ausztriai edzőtáborban Zachariassen gólja döntött a javunkra a csehek ellen 1-0-ra megnyert...

Varga Ádám kölcsönben folytatja

26 éves saját nevelésű kapusunk kölcsönben a DVSC-nél tölti a 2025/26-os szezont.

„Az az álmunk, hogy a BL főtábláján játsszunk!”

Jonathan Levi remekül kijön új csapattársaival és élvezi a közös munkát Robbie Keane vezetőedzővel – INTERJÚ!

Fradi Zóna Értékelés a Zlín elleni mérkőzésen is

Szerdán 16.40-től várja önt Gyömbér Gábor és Dzurják József a FradiMédia hivatalos Youtube-csatornáján.

Megvan az első két forduló kezdési időpontja

Kiderült férfi labdarúgócsapatunk MTK és Kazincbarcika elleni mérkőzésének pontos időpontja.

„Csodálatos környezetben készülhetünk!”

Baráth Pétert csapattársaihoz hasonlóan lenyűgözte edzőtáborunk helyszíne, az ausztriai Lienz – VIDEÓ!

Elképesztő akciók a hétvégi garázsvásáron

Július 12-én és július 13-án garázsvásárt tartunk a Groupama Aréna felszíni parkolójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin