Több szempontból is emlékezetes marad Dibusz Dénes számára a május 24-én aratott, ETO FC Győr elleni 2-1-es győzelem. Csapatkapitányunk ugyanis amellett, hogy 400. NB I-es bajnokiján lépett pályára az ETO Parkban, újabb bajnoki címének köszönhetően impozáns társaságba került.
Elsőszámú hálóőrünk 2016, valamint az előző hat év után idén ismét aranyérmet szerzett az OTP Bank Ligában. Az újabb siker azt jelenti, hogy Dibusz Dénes csatlakozott a Weisz Ferenc, Bródy Sándor, Manglitz Ferenc hármashoz, hiszen klubunk történetében eddig csak ők nyertek nyolc élvonalbeli bajnoki címet.
Amennyiben kapusunk a következő években még legalább még egyszer bajnok lesz zöld-fehérben, egyedüli csúcstartóként, kilenc bajnoki címmel az élre kerül majd.
A jelenlegi keretből hatszoros bajnoknak mondhatja magát mostantól Eldar Civic, a bosnyák válogatott védő 2019-ben érkezett a Fradihoz, és azóta minden évben bajnokcsapat tagja volt. Negyedik alkalommal lett bajnok csapatunk csupaszív norvég középpályása, Kristoffer Zachariassen, míg Cristian Ramírez, Adama Traoré, Varga Ádám és Tóth Alex harmadik elsőségét gyűjtötte be.
A Provident ProviGreen programjának keretében klubunk sportolói is ecsetet és metszőollót ragadtak.
Legendás BL-csapatunk kapusa nemcsak a nagy meccsekről, hanem a Balatonról és a borászkodásról is mesélt.
A legizgalmasabb vagy leghumorosabb alkotások a szentély óriáskivetítőjére is kikerültek - VIDEÓ!
Bajnoki címvédő futballcsapatunk két labdarúgója, Szalai Gábor és Jonathan Levi is beáll a jegypénztárba.
Minden, amit az Újpest elleni idegenbeli bajnokira készülő drukkereinknek tudniuk kell.
Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk május 9-én 18:00-kor találkozik a ZTE-vel a Puskás Arénában.
Lenny Joseph megköszönte a szurkolóknak az elismerést.
A Paksi FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.