
Labdarúgócsapatunk kedden délután érkezett meg a norvégiai Moldéba, ahol szerda este rendkívül fontos BL-playoff mérkőzést vív majd. A találkozó fontosságára és a koronavírus-helyzetre való tekintettel minden eddiginél szabályozottabb és különlegesebb volt a mieink útja Norvégiába.
- Az FTC számára nagyon fontos a szerdai találkozó, ezért minden korábbinál jobban odafigyeltünk minden tekintetben – nyilatkozta a fradi.hu-nak Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. - Az emberi egészséget és a klub érdekeit egyszerre tartjuk szem előtt, ezért például két repülőgéppel utaztunk ki, az utazás során folyamatosan mindenki maszkot hordott, és tartotta a megfelelő távolságot egymástól. Erről felvételek is készültek, az utazás minden pillanatát rögzítette a FradiMédia.
Csapatorvosunk, dr. Pánics Gergely is elmondta, miért volt szükség a rendkívüli intézkedésekre.
- Konzultáltam az UEFA orvosi bizottságának vezetőjével, akitől többféle ajánlást is kaptunk. Azt fontos tudni, hogy ha valaki a kötelezően előírt norvégiai tesztelés során véletlenül mégis pozitív mintát produkálna, akkor lehetőség van rá, hogy csak azt az egy személyt különítsék el, és ne az egész csapatot, így a mérkőzést le lehet játszani. A kontaktkutatásról a norvég járványügyi hatóság dönt, és számtalan különböző szempontot vesznek figyelembe. Éppen ezért vettük komolyan az ajánlásokat. FFP2-es maszkokat hordtunk, a Népligetből két busszal mentünk a reptérre, majd két, 189 fős Boeing 737-essel utaztunk, hogy mindenki megfelelő távolságban lehessen a másiktól, ahogy azt ajánlották nekünk. A repülőn két teljes sor és két szék távolság volt az utasok között. A teljes utazást rögzítettük, hogy bizonyítani tudjuk: tényleg mindent megtettünk azért, hogy ha valaki mégis pozitív mintát produkálna, az ne tudja átadni a fertőzést a társának – nyilatkozta dr. Pánics Gergely.
Orosz Pál azt is hangsúlyozta, a mostani gondos odafigyelés több szempontból is lényeges.
- Bár a hétfői, magyarországi tesztelésen mindenki negatív lett, mégis úgy döntöttünk, hogy az esetleges fertőzések kockázatának minimalizálása érdekében két géppel utazunk. Mindent megteszünk tehát a biztonságért, és a sikeres szereplésért.
A BL-selejtezőre érkező drukkerek két helyen is biztonságosan parkolhatnak.
A Noah vezetőedzője, Sandro Perkovic és a csapatkapitány, Hovhannes Hambardzumyan mondta el várakozásait.
Támadónk átmentette az előző idény végén mutatott formáját, és szereti az új környezetét – INTERJÚ!
Férfi labdarúgócsapatunk új hazai mezét több helyen is megvásárolhatják a Noah elleni meccs napján.
Szerdán, 19.40-től várják önöket vendégeink a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe adásában.
Ír válogatott középpályásunk, Callum O’Dowda kemény meccsre számít a Noah elleni BL-visszavágón – VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane és Dibusz Dénes nyilatkozott a Noah elleni BL-visszavágó előtt.
A Macron a 2025/26-os szezonra is különleges hazai mezt tervezett rekordbajnok férfi labdarúgócsapatunknak.