2025. április 22.
Robbie Keane: „A célunk a fináléba jutás”
Ír vezetőedzőnk optimista az MTK elleni MOL Magyar Kupa-elődöntőt megelőzően.

35-szörös magyar bajnok és 24-szeres MK-győztes férfi labdarúgócsapatunk a fináléba jutásért küzd a MOL Magyar Kupában. Az elődöntőben április 23-án, szerdán 20.00-kor az MTK együttesét fogadjuk a Groupama Arénában.

A találkozó előtt Robbie Keane-t kérdeztük a várakozásokról.

– A szomszédunkkal játszunk a kupa elődöntőjében, ahol bármi megtörténhet. Egy kupameccs mindig különbözik kicsit a többi mérkőzéstől. Izgatottan várjuk, hiszen megvan a lehetőségünk, hogy bejussunk a fináléba, és természetesen ez is a célunk. Ez az elsődleges feladat, de ehhez nagyon koncentrálnunk kell.

Vezetőedzőnk az ellenfelünkről is szót ejtett.

– Ismerjük az MTK-t, ugyanúgy szereti játszani a focit, mint mi – folytatta Robbie Keane. – Szóval remélem, hogy jó meccs lesz. Olyan intenzív játékot kell mutatnunk szerdán, ami az elmúlt időszakban jellemzett minket. Az utóbbi hat hétben, két hónapban ez nagyon jól működött. Ezt kell folytatnunk, és meg kell tartanunk a lendületünket.

Cikkajánló

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Nem láttam akkora különbséget”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.

Újabb hazai győzelem, magabiztosan vertük a Paksot

Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen Ferencváros retro sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin