Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 3-0-s győzelmet aratott az Újpest elleni derbin a Fizz Liga 21. fordulójában. A találkozón Franko Kovacevic, Mariano Gómez és Gavriel Kanikovszki szerezték a Fradi góljait. A győzelemmel csapatunk megelőzte a Győrt és a tabella éléről várhatja a folytatást. A találkozót követően vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Ferencváros teljesítményét.

– Nagyon boldog vagyok, elégedett lehetek a teljesítménnyel, és örömöt tudtunk szerezni a szurkolóinknak is, hiszen a rivális ellen arattunk egy nagy győzelmet. Ha találkoznak az Újpest drukkerekkel, lesz mivel kérkedniük – kezdte edzőnk, aki természetesen a gólpasszal debütáló Osváth Attiláról is kapott kérdést. – Tudtuk, hogy Attila egy jó játékos, hiszen a múlt héten még ellenünk teljesített remekül. Nagyszerű adottságokkal rendelkezik, tele van energiával. Új opciókat kínál nekünk, új területeket nyit meg, örülök, hogy ilyen jól sikerült a bemutatkozása.
Robbie Keane elárulta, őt nem lepte meg, hogy a harmadik tavaszi forduló után már a Fradi áll a tabella élén.
– Edzőként természetesen hittem benne, hogy át fogjuk venni a vezetést. Én már játékosként is ilyen voltam. Gratulációt érdemelnek a játékosok, akik múlt héten is nagyon fontos meccset nyertek, és most a legnagyobb rivális ellen is magabiztosak voltunk. Bevehetetlen erőddé kell tennünk a Groupama Arénát, főleg, ha ilyen szurkolók állnak mögöttünk. Nekik ajánlom ezt a győzelmet – folytatta az ír szakember. – Másfajta beadásokra van szükség, ezért mondtam a fiúknak, hogy legyenek tisztában azzal, ki játszik mellettük, nem olyan, mint, amilyeneket Barna kapott. Franko másféle csatár, másként értékesíti a beadásokat, amelyek a szélekről jönnek. Ezt gyakoroltuk csütörtökön. A mérkőzés előtt elmondtam, hogy senkit nem fogok motiválni. Ha egy ilyen meccs előtt motiválni kell egy játékost, akkor azzal a játékossal baj van. Azt mondtam csak a fiúknak, hogy ne magára az eseményre koncentráljanak, hanem csak játsszák a játékot. El akartuk kerülni ezt a mai meccsen. Azt mondtam nekik, hogy ezt a mérkőzést fejben kell megnyerni.
A derbi után elindult a licit a góllövők meccslabdáira – erről ITT tudhatnak meg többet. Csapatunk legközelebb február 11-én, szerdán lép pályára, akkor a MOL Magyar Kupa 5. fordulójában az Aqvital Csákvár lesz az ellenfél.
Jegyek elérhetők a meccsjegy.fradi.hu-n, vagy személyesen a Groupama Aréna jegypénztárában (hétfőn zárva, kedd-péntek 10.00-18.00, szombaton 9-13 – meccsnapon a mérkőzés kezdetéig –, vasánap zárva, kivéve meccsnapon).
Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap Kisvárdán folytatja bajnoki szereplését.
Norvég támadónk a Plzen elleni EL-góljáról és Radnóti bemutatkozásáról mesélt – VIDEÓ!
Norvég labdarúgónk a Plzen elleni duplája után 8,8-as értékelést kapott, és bekerült a forduló álomcsapatába.
Vezetőedzőnk elégedett volt Radnóti Dániellel a kapuban, de egy dolog nagyon bosszantja.
Férfi labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a Viktoria Plzen ellen az Európa Liga ligaszakaszának 2. fordulójában.
Bár nem járt érte trófea, a Newcastle United 1996-os legyőzése klubunk történetének egyik legnagyobb sikere.
A csütörtöki UEL-meccsre autóval érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
A média munkatársai október 20-án, 10:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.