2026. március 12.
Robbie Keane: "Adtunk magunknak egy kapaszkodót"
A Braga elleni 2-0-s győzelem után Robbie Keane értékelte az UEL-nyolcaddöntő első mérkőzését.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk újabb óriási győzelmet aratva 2-0-ra verte a Groupama Arénában a portugál SC Bragát az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. 

– Nagyon jól játszottunk, taktikailag is remek teljesítményt nyújtottunk. Ahogy agresszió szintjén hozzá álltunk, az is remek volt. Nem tudom, az ellenfél mire számított, de még csak félidőnél járunk. A lefújás után az öltözőben gratuláltam a fiúknak, hogy mindenki tartotta magát a tervhez, hogy mindenki kifogástalanul végezte a dolgát a pályán. Nem véletlen, hogy a fiúk nem ünnepelték túlságosan a góljaikat. Több mint 20 éve vagy még több ideje vagyok a pályán, nem szabad magunkat elragadtatni, mert ez egy nagyon jó csapat. Jól tudjuk, hogy a jövő heti meccs is nagyon nehéz lesz. Adtunk maguknak egy kapaszkodót a visszavágóra.

Vezetőedzőnk elmondta, jól tudta, hogy kockázatot vállal azzal, hogy Kristoffer Zachariassen, Abu Fani és Gavriel Kanikovszki együtt lesz a pályán, de amondó, ahogy játékosként nem félt, úgy edzőként sem ijed meg attól, hogy kockázatot vállaljon.

A visszavágón nem játszhat a sárga lapja miatt eltiltott Zachariassen, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Fradi védekezni megy Bragába.

– Nem lesz védekező a taktikánk – szögezte le Robbie Keane.

A visszavágót március 18-án szerdán, magyar idő szerint 16:30-tól rendezik Bragában. A továbbjutó a Betis-Panathinaikosz párharc győztesével mérkőzhet meg a legjobb nyolc között. Az első mérkőzést a görög csapat nyerte hazai pályán 1-0-ra. 

Cikkajánló

Robbie Keane nélkül folytatja a Fradi

Távozik az FTC férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője. Robbie Keane úgy döntött, elhagyja a klubot.

Vigye haza a Fradi kabaláját!

Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.

Távozik Alekszandar Pesics

Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.

„Pénzt ritkán láttunk, de küzdöttünk az aranyért!”

A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!

Ki lesz az Év Fradi-futballistája? - Szavazzon!

Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Múzeum

A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Shop

A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.

Zachariassen lett a ZTE elleni győztes meccs legjobbja

Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin