A válogatott szünet után a DVSC vendégeként lép pályára bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk április 5-én, vasárnap 17:00-tól a Fizz Liga 28. fordulójában.
„A válogatott szünet most jól jött, a csapat nagy részének volt egy kis pihenője, ilyenkor tudnak egy kicsit feltöltődni. Ez kellett, főleg, hogy kezdődik a hajrá és egyből egy ilyen fontos meccsel nyitunk, így szükségünk van arra, hogy mindenki a lehető legfrissebb legyen, mert mindenkitől a legjobb formát várjuk” – kezdte vezetőedzőnk, Robbie Keane.
Augusztus 31-én 3-0-ra nyertünk Debrecenben, de a Groupama Arénában december 14-én a DVSC győzött 1-0-ra.
„Jó csapat az ellenfelünk, a keretét pedig sok technikás labdarúgó alkotja, akik gólveszélyesek. Ugyanakkor nekünk is remek csapatunk van minőségi játékosokkal. Természetesen sok felvételt megnéztünk a debreceniekről, láttuk az erősségeiket, a gyengeségeiket és meg kell tervezünk, mit szeretnénk a pályán. A kulcs az az lesz, hogy a játékra kell koncentrálnunk, intenzíven kell futballoznunk, ehhez hozzá kell tennünk a minőséget is, és ha ezek megvannak, akkor szerintem bárkit képesek vagyunk legyőzni” - zárta felvezetését vezetőedzőnk.
McGinn góljával Skócia 1–0-ra legyőzte Haitit, amelyben csereként pályára lépett a Fradi csatára.
A technikás izraeli válogatott az elmúlt három év több nagy sikerének volt egyik főszereplője.
Vége a magányos meccsnézéseknek, ha önre mosolyog a szerencse legújabb TikTok-játékunkban.
A zárva tartás a webshopot is érinti, de június 19-től ismét a megszokott rend szerint vásárolhatnak.
Klubunk vezető erőnléti edzője a világbajnokságra készülő cseh labdarúgó-válogatottról is mesélt.
Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.
Osváth Attila újra bizalmat kapott, a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re verte Kazahsztánt.
A Fradi és a Creative Science táborai a nyári szünetben is izgalmas programokkal várják a gyerekeket.