Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk kiütéses, 7-0-s győzelmet aratott a Nyíregyháza ellen az OTP Bank Liga 28. fordulójában, így hárompontos előnyre tett szert a tabella élén. A mérkőzés után vezetőedzőnk kisfia társaságában értékelte a látottakat.
- Jó egy ilyen mérkőzésen nyerni, örülök annak, hogy ilyen sokan betaláltak, és a kispadról érkezők is sokat hozzátettek a játékunkhoz. Ugyanakkor muszáj leszögeznem, hogy ez a meccs már a múlt, a bajnokságban még öt találkozó vár ránk, az előttünk álló legfontosabb feladat pedig az MTK elleni kupaelődöntő, amit sikerrel kell vennünk szerdán – mondta trénerünk, majd kisfia is beszámolt arról, hogyan tetszett neki a találkozó. - Nagyon élveztem, hatalmas győzelem volt, de ő nem szabad elbíznunk magunkat, hiszen ez a győzelem is ugyanúgy három pontot ért, mint a többi.
A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.
Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.
Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.
Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.
Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.
November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.