Hiába a történelmi Európa Liga-menetelés és a Magyar Kupa-győzelem, Robbie Keane egyértelműen kijelentette: a Fradi vezetőedzőjeként csak akkor mondhatná, hogy elégedett a 2025-26-os idénnyel, ha a bajnoki címünket is meg tudtuk volna védeni. Az elveszített bajnokság ellenére ír vezetőedzőnk nem győzte hangsúlyozni, mennyire büszke a játékosaira, a csapat körül dolgozókra, és persze a szurkolókra, akik Európa-szerte elkísérték a csapatot, és jóban-rosszban kitartottak mögötte.
A rövidke nyári szünet első napján Robbie Keane a Fradi Médiának adott egy hosszabb interjút, amelyben egy picit a jövőjét is érintette.
Milyen tervekkel, célokkal vágott neki a mögöttünk hagyott idénynek?
Először is szerettünk volna jól szerepelni a nemzetközi porondon, ami szerintem sikerült is. Másodszor ott volt a MOL Magyar Kupa, amit tavaly elveszítettünk, nekem pedig egész évben az járt a fejemben, hogy idén már meg akarjuk nyerni. És természetesen ott volt a bajnokság is, aminek szintén úgy vágtunk neki, hogy meg akarjuk nyerni. Ez sajnos nem sikerült. De a futball már csak egy ilyen dolog. Ott van például a Manchester City, amelyik éveken át nem tudott trófeát nyerni. A foci ilyen, Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk. Nincs más választásunk, a következő idényben még erősebben kell visszatérnünk.
Idény közben nagyon sokszor szóba került a magyar szabály. Mi volt az első gondolata, reakciója, amikor meghallotta ennek a bevezetését?
Azt hiszem, hogy erről a kérdésről mindig nagyon egyértelműen nyilatkoztam. Megnehezítette a helyzetünket, mert ez nem egy olyan projekt, amit egy héttel a szezon kezdete előtt kell bevezetni. Szerinte ez nem volt tisztességes Hajnal Tamással szemben, a klubbal szemben és az edzőkkel szemben sem. Egy hetünk volt, hogy felkészüljünk a változásra, miközben mi az európai porondra is építettük a keretünket, hiszen ott tudtunk magunknak nevet szerezni. Tizennyolc légióssal kezdtük az idényt, akik közül sokan nem játszhattak a hétvégi bajnokikon, holott megérdemelték volna a lehetőséget. Pontosan tudom, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültek a játékosok, hiszen rengeteget beszélgettem velük erről. Ahogy én megértettem őket, úgy ők is megértették az én helyzetemet, azt, hogy a bajnoki meccsen muszáj vagyok kihagyni őket, és azt is, hogy nem maradt választásom. Nem volt könnyű helyzet. A következő szezon előtt tisztán kell látnunk és időben, hogy pontosan mi is fog történni. Egyelőre még mindig nem mondta meg senki, hogy ugyanezek lesznek-e a szabályok. Miközben nekünk csapatot kell építenünk és a stábnak is fel kell készülnie az idényre. Kell egy csapat az Európa Ligára és egy másik a bajnokságra? Nagyon nehéz, mert vannak olyan játékosok, akik érthetően nem akarnak egy ilyen helyzetben hozzánk jönni, mert nem kapják meg a játékperceket. Mások ugyanezért távozni akarnak.

Ezért is kell minél előbb tudnunk a szabályokat, hogy a lehető legjobban tudjon felkészülni a klub a folytatásra. Nagyon jól kell eltalálnunk az egyensúlyt, mert nem akarunk ismét ugyanúgy járni, ahogy ebben az idényben jártunk. Fantasztikusan szerepeltünk Európában, nagyszerűen meneteltünk a kupában, de a bajnokságban nehézségeink voltak, ezt mindenki láthatta. Különösen azt követően, hogy télen távozott Alex és Barna, majd Bence is megsérült és hónapokra kidőlt. Ez három magyar játékos.
Alex és Barna távozására később még visszatérünk. A szezont a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdtük, és nagyon közel voltunk ahhoz, hogy a főtáblára jussunk. Hogyan élte meg a Qarabag elleni visszavágót?
A legfontosabb, hogy a srácok fantasztikusak voltak, szenzációsan játszottak azon a meccsen. A Qarabag addig nem veszített meccset hazai pályán. A hazai vereség érthetően megviselt bennünket, de idegenben úgy nyerni, ahogy tettük azon a meccsen… le a kalappal a fiúk előtt, fantasztikusak voltak. Nagyon közel voltunk, hogy kiegyenlítsük a párharcot, Barninak még az utolsó másodpercekben is volt egy nagy helyzete. Büszke voltam a fiúkra, a teljesítményükre. Aztán pedig láthattuk, hogy szerepelt a Qarabag a főtáblán, egy nagyon jó csapatról volt szó, amelyiknek lényegesen nagyobb a költségvetése, mint a miénk.
Mi volt az a plusz, amit a játékosok az európai porondon ki tudtak hozni magukból, szemben a bajnoksággal?
Szerintem nem volt semmilyen plusz, egyszerűen az európai kupameccsekre úgy állíthattam össze a csapatot, ahogy én szerettem volna. És nem kellett a cserék miatt sem aggódnom. Nem kellett folyamatosan kombinálnom, szemben a bajnoksággal, ahol mindig számon kellett tartani, ki jön le, ki megy a helyére.
Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzés az ön számára az Európa Ligában?
Egyértelműen a Fenerbahce elleni meccset kell említenem, ahol fantasztikus hangulatban értünk el egy kimagasló eredményt. Annak idején játszottam Törökországban, azaz nem volt újdonság az az atmoszféra, de mégis emlékezetes maradt a meccs. Egykori Celtic-játékosként a Rangers legyőzése ugyancsak nagy élmény volt idehaza.
A hullámzó hazai teljesítménynek az európai menetelésből adódó fáradtság vagy inkább a magyar szabály volt az oka?
Semmi esetre sem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy a magyar játékosokat hibáztatom! Nem tudtunk kiegyensúlyozottak lenni a idehaza, ez tény, és ez volt a probléma. Ami mögött természetesen ott van az európai szereplés is, ami nagyon megterhelő volt. Csütörtökön EL-meccs, vasárnap már bajnoki, ez sem könnyű. De ettől mi még játszani akarunk Európában, mert szerintem a Fradi egy európai porondra való csapat. Rendkívül büszke vagyok arra a megszámlálhatatlanul sok üzenetre, amit egykori játékostársaktól, edzőktől kaptam egy-egy EL-meccs után. Megállás nélkül jöttek az üzenetek, a hívások. Ismét feltettük a Fradit az európai foci térképére, és ráadásként kivívtuk a többiek tiszteletét is. Számomra ez jelentette a legtöbbet.
A tél újabb nehéz helyzetet hozott a stáb számára, hiszen két meghatározó játékosunk, Tóth Alex és Varga Barnabás is távozott a klubtól. Hogy sikerült megoldást találni a pótlásukra?
Őket nem lehetett pótolni. Ráadásul ez egy kettős probléma volt, hiszen két magyar játékost veszítettünk el, akik helyett hoznunk kellett két másik játékost. Ez nagy változás volt. Fel kellett töltenünk a magyar keretünket, ami nem könnyű feladat, ha egy olyan játékost kell pótolnod, akinek januárig volt vagy húsz gólja.
Az érkezők, mint Mariano Gómez, Corbu Máriusz vagy éppen Franko Kovacevic viszont abszolút beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, nem igaz?
Teljes mértékben. Pedig nem volt könnyű dolguk, hiszen meghatározó, évek óta a csapatban játszó focisták helyét kellett átvenniük. De megoldották. De nem csak ők, minden játékos kitett magáért, mindannyian megérdemlik az elismerést, büszke vagyok rájuk. Most már csak a következő idényre tekintünk előre. Volt egy évünk, hogy kiismerjük a szabályokat, és nagyon reméljük, hogy tiszta iránymutatást fogunk kapni a jóval a szezon indulása előtt, nem pedig egy héttel előtte.
Több fiatal játékos – gondolok itt Madarász Ádámra, Gólik Benjáminra, Gruber Zsomborra – kapott öntől lehetőséget az idény során. Mennyire elégedett velük?
Abszolút elégedett vagyok. A fiatalok mindig meg fogják kapni tőlem a lehetőséget, de szerintem ezt mindenki láthatta. Czéh Barni 16 évesen mutatkozhatott be, Gólik mesterhármast rúgott a 15-0-ra megnyert kupameccsünkön. Madi, amikor pályára lépett képes volt új lendületet adni, és még csak 17-18 éves. Nem félek megadni a lehetőséget ezeknek a srácoknak. Ez a jövőben is így lesz. A következő idény talán a legfontosabb lesz a számukra. Meg kell érteniük, milyen nehéz mindig a legmagasabb szinten teljesíteni, milyen a nagy meccsek intenzitása. Készen kell állniuk a folytatásra, mert meg fogják kapni a lehetőséget.
Ha már említette Czéh Barnát: hogy látja az ő jövőjét?
Valóban, Barni még csak 16 éves és elképesztően tehetséges. De nem ő az egyetlen. Szeretném neki megadni a lehetőséget a jövőben is, mert nagyon sokra tartjuk őt itt a klubnál. Szerintem a legjobbkor mutatkozhatott be az első csapatban. Nagyon technikás játékos, aki egyáltalán nem lógott ki a csapatból, amikor pályára lépett. De még mindig csak egy gyerek. Nagyon bízom benne, hogy a nyár folyamán nőni és erősödni fog, és akkor még több lehetőséget kaphat majd.
A bajnokság vége a hullámvölgyeinkkel együtt is nagyon szoros lett. Megfordult a fejében, hogy mi lett volna, ha… mondjuk, ha nem veszítünk itthon ennyi pontot?
Természetesen. Edzőként olykor hátrafelé is figyelni kell. Én is láttam, hogy voltak bizonyos meccsek, amelyek sok mindent megváltoztattak, amiket meg kellett volna nyernünk. Idegenben szenzációsak voltunk, de hazai pályán valamiért nem tudtunk ugyanilyen eredményesek lenni. Ezen feltétlenül változtatni kell a következő idényben.
A szezon során többször is elmondta, hogy edzőként az egyik legfontosabb feladata, hogy megfelelően tudja motiválni a játékosokat. Mit tudott nekik mondani az utolsó bajnoki előtt, amikor már nem a saját kezünkben volt a sorsunk?
Azt mondtam nekik, hogy az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy mindent megteszünk, ami rajtunk múlik. A meccs után pedig azt mondtam, hogy jegyezzék meg ezt az érzést, mert ez az, amit többé nem akarunk érezni, és amit a következő idényben nem is fogunk érezni. Ugyanezt mondtam a tavalyi, büntetőkkel elveszített kupadöntő után is. Legyen ott ez az érzés a fejekben, hogy többé ne kelljen vele találkozni.
Az Európa Liga-meneteléssel beírta magát a klub történelmébe. Mit jelent az ön számára?
Büszkeséggel tölt el. Büszke vagyok a klubra és mindenkire, aki segített bennünket. Ez egy fantasztikus klub, fantasztikus emberekkel. A szurkolóknak is szeretnék egy óriási köszönetet mondani, engem ők motiválnak minden egyes alkalommal, amikor kilépek az utcára. Hihetetlen az a szeretet, amit kapok tőlük. Valóban különleges szurkolók, akik csakis buzdítanak engem, a stábot és a játékosokat.

Amikor az európai kupameccsek után odahívnak magukhoz, hogy együtt ünnepeljünk, a családom és az ide látogató barátaim mind-mind azt mondják, hogy ez Európa legkülönlegesebb szurkolótábora, és hogy még soha nem láttak ilyet. Pedig azok a srácok angol csapatokban fociztak, de soha nem láttak még ultrákat a kapu mögött. Soha nem láttak még ilyen energiákat. Mindenkinek Anglia jut rólam az eszébe, mert nagy angol csapatokban játszottam. De az itteni atmoszféra talán az egyik legjobb egész Európában. Csodálatosak a szurkolók. Az utolsó meccs után, amikor eldőlt, hogy nem nyertük meg a bajnokságot, fantasztikusan viselkedtek velünk.
Összességében, az Európa Ligával, a Magyar Kupa-győzelemmel és a bajnoki ezüstéremmel, elégedett a mögöttünk hagyott idénnyel?
Nem vagyok. Az Európa Ligával és a kupagyőzelemmel igen, de természetesen a bajnokságot is meg akartuk nyerni. Nekem ilyen a mentalitásom, ez a győztes mentalitás, hogy mindig többet, és többet akarok. Szerintem, aki edzőként vagy játékosként nem így gondolkodik, annak nincs helye a futballban.
Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.
Nézze meg videós összeállításunkban a Fizz Liga 2025/26-os szezonjának mind a 67 Fradi-gólját - VIDEÓ!
Sportolj és tanulj velünk nyáron is a Fradiban!
A ZTE FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.
Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon.
Varázsolja zöld-fehérbe telefonját, monitorját együttesünk legújabb csapatfotójával!
Még nem késő, hogy elfoglalja a helyét a Groupama Arénában a 2026/27-es bajnoki idényre.
Futballistáink hazai, 3-0-s győzelemmel zárták a Fizz Liga 2025/2026-os szezonját.