Magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk március 12-én, csütörtökön 21:00-tól az SC Braga ellen lép pályára az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjének első találkozóján. A Groupama Arénában sorra kerülő mérkőzés előtt, szerdán az FTC vezetőedzője, Robbie Keane, valamint középpályásunk, Callum O’Dowda a helyszínen tartott sajtótájékoztatót.

– A Braga egy jó csapat, ezzel tisztában vagyunk. Technikás játékosai vannak, akik szeretik tartani a labdát, de a mi dolgunk az, hogy ezt megakadályozzuk. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de biztos vagyok benne, hogy ők is ugyanezt gondolják rólunk – kezdte Keane, aki kérdésre válaszolva arra is reagált, hogy a portugálok tekinthetőek-e a párharc esélyesének. – Ha megnézzük a Braga költségvetését vagy keretét, akkor teljesen normális kimondani, hogy igen. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez is fog történni. Korábban játszottunk a Fenerbahce ellen, volt olyan játékosa, aki önmagában drágább volt, mint a mi teljes keretünk. Edzőként ugyanakkor sosem gondolok erre, aki jön, szeretnénk legyőzni. Ez az én mentalitásom. A Braga a favorit, de én edzőként mindig azt gondolom, hogy nyerni fogok.
Az ír szakembert arról is kérdezték, hogy mit jelent a csapat számára az, hogy vasárnap újra a Fizz Liga élére állt.
– A hangulat szempontjából jót tett a győzelem, de ezzel korábban sem volt gond, mert hiszünk magunkban. Jelenleg viszont egy pillanatra sem gondolok a bajnokságra, azzal majd ráérek a következő bajnoki előtt foglalkozni. Egyébként is az a fontos, hogy a szezon végén álljunk a tabella elején – jelentette ki Robbie Keane, aki kitért az ellenfél erősségeire is. – A Braga egyes játékosai kiváló teljesítményre képesek. Figyelnünk kell rájuk, de tartanunk kell magunkat a struktúrához, amit kitaláltunk. Az egyének tudnak gyorsan változtatni a dolgokon, azért érnek ennyit, ezért is keresnek ennyit, ezzel tisztában kell lennünk, de egy komplett csapatra kell készülnünk.
A futballistákat a tavaly nyáron igazolt középpályás, Callum O’Dowda képviselte.
– Szerintem a bajnokságban és az UEFA Európa Ligában is jól megálljuk a helyünket. Ha megnézzük a költségvetésünket, és hogy milyen eredményeket értünk el eddig az európai kupában, megérdemelten jutottunk el idáig. A következő két mérkőzésbe is úgy megyünk bele, hogy szeretnénk pozitív eredményeket elérni – kezdte az ugyancsak ír játékos. – Kemény mérkőzésre számítok a Braga ellen. Fontos, hogy a mi hozzáállásunk nem változhat az eddigiekhez képest – tette hozzá O’Dowda, majd kérdésre reagálva kijelentette, hogy akár egy egygólos győzelemmel is elégedett lenne.
A Braga elleni összecsapásra belépőjegyek még elérhetők a meccsjegy.fradi.hu-n vagy a Groupama Aréna jegypénztárában (hétfőn zárva, kedd-péntek 10:00-18:00, szombaton 9:00-13:00 – meccsnapon a mérkőzés kezdetéig –, vasánap zárva, kivéve meccsnapon).
Távozik az FTC férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője. Robbie Keane úgy döntött, elhagyja a klubot.
Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.
Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.
A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!
Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.
A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.
A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.
Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.