Mindig érdekes, amikor klubunk egy-egy korábbi kedvence mesél emlékezetes karrierjéről, zöld-fehérben szerzett élményeiről, és arról, hogyan látja a mai csapatot. Ezúttal a Fradiban 214 alkalommal pályára lépett, az együttessel bajnoki címet és Magyar Kupát is szerzett, sőt, az UEFA Kupa csoportkörét is megjárt Rósa Dénes nyilatkozott a FradiMédiának. Szó lesz emlékezetessé vált esküvőjéről, a Fradi-Újpest derbikről, a válogatottságról és testvéréről is!

- Kezdjük a karriered kezdeténél! Bátyád, Henrik is labdarúgó. Családi hagyomány nálatok a foci?

- Igen, édesapánknak köszönhetjük, hogy ilyen karriert futottunk be. Megtervezett, felépített pályafutás volt ez, sok nehézséggel és sok szerencsével. De nagyjából ezt a karriert álmodtuk meg magunknak.

- Az akkor a bajnoki címről éppen csak lemaradó BVSC-ben mutatkoztál be az NB I-ben. Hogyan emlékszel vissza a debütálásodra?

- Annak az együttesnek csak a csodálója voltam, én a tartalékcsapatban játszottam. A vége felé ugyan a nagyokkal edzettem, de a hétvégi keretből mindig kimaradtam. Nagyon erős csapat volt, szép időszaka volt a BVSC-nek. Mikor a bajnokságban és a kupában is másodikak lettek, Mezey György úgy döntött, hogy fiatalításba kezd. Annak a BVSC-nek lettem a tagja, Siófokon léptem először pályára, csereként.

- Ezt követően Garami József invitálására Győrbe igazoltál, ám ott eleinte nem jöttek be a számításaid. Hogyan alakult az ETO-ban a karriered?

- Garami Józsi bácsi volt a szakmai igazgató Győrben, ahol egy kész, erős csapat jött össze. Józsi bácsi az előtte lévő szezonban még annál az MTK-nál dolgozott, amely a kupában és a bajnokságban is oda-vissza találkozott az ETO-val. Látott bennük fantáziát és a Győrhöz igazolt. Én akkoriban a soproni tartalékcsapatban játszottam, oda jártam át edzésekre és mérkőzésekre, de a kérésemre visszakerültem kölcsönben a BVSC-be, ahol fél évet az NB I-ben szerepelhettem. A kölcsön lejárta után igazoltam vissza Győrbe, onnantól kezdve már végig játszottam a szezonban. Utána jött egy sajnálatos térdsérülés, kilenc hónap kiesett a karrieremből, de szerencsére ott folytattam ahol abbahagytam. Szép időszak volt az is. 

- A Győr után a  testvéreden keresztül a Dunaferrhez igazoltál, ám a szezon végén kiestetek. Nem ijedtél meg egy pillanatra, hogy hogyan tovább? 

- Közte azért eltelt egy kis idő, én még az Egervári-féle aranykorszak utolsó epizódjába csatlakoztam be. Akkor még egyben volt az a csapat, a következő évben kezdett el átalakulni a keret. Annak az évnek a végén egy névváltoztatással a tulajdonosságot eltörölte az akkori vezetőség és így szabadon igazolhatóvá váltam.

- Ezután Újpestre igazoltál. Csak egy fél évet játszottál ott, ám a szurkolók így is az év középpályásának választottak. Hogyan történt ezután a megkeresés a Fradi részéről? 

- Újpestre a bajnokság közben igazoltam, a szezon végén megtudta Józsi bácsi, hogy nem hosszabbítottam szerződést és megkeresett a Ferencváros. Hamar dűlőre jutottunk és aláírtam a Fradihoz. 

- Hogy viselted, hogy később, a derbiken kaptál hideget-meleget? 

- Alapvetően van egy rivalizálás a két csapat között, én ennek csak egy apró morzsája voltam. Játékosok jönnek-mennek, a szurkoló az, ami örök. Az ő szemükben én egy korszaknak voltam az epizódszereplője, nekem pedig az volt a fontos, hogy a Ferencvárosban jól szerepeljek. 

- Az első Fradiban töltött szezon kissé kaotikus volt, edzőváltással, pontlevonással, ám a végén bajnok lett a Ferencváros. Hogyan emlékszel vissza arra a csapatra, valamint az idényre?

- Én voltam az első játékos, aki a Fradiba igazolt a Debrecen elleni meccs történései után. Sok játékos nem akart abba a Fradiba menni, volt visszhangja az eseményeknek. A szerződésemmel én törtem át ezt a falat. Két nap múlva már Szuperkupa-döntőt játszottam a csapattal, de sajnos elvesztettük azt a mérkőzést. Gyorsan jöttek a tétmeccsek, könnyű volt elfogadtatnom magam a szurkolókkal. De visszatérve a kérdésedre, nem volt egy egyszerű szezon, Józsi bácsi után jött Pintér Attila. Az együttes végül elérte a kitűzött célt, a kupát és a bajnokságot is megnyertük. 

- Ekkor mutatkoztál be a válogatottban is, ám ez majdnem meghiúsult az esküvőd miatt. Ez pontosan hogyan történt?

- A nyári időszakban sokan lemondták a válogatottságot, hogy elmenjenek nyaralni. Így megnyílt előttem és több másik játékos előtt a lehetőség, hogy bemutatkozzanak a nemzeti csapatban. Nem is volt probléma, mert hétfőn vagy kedden játszottunk Kínában, nekem pedig hétvégére volt időzítve az esküvőm. Ha másban nem, abban biztos voltam, hogy egy meccsem lesz a válogatottban. Jeleztem is, hogy egy találkozóra tudok maradni, utána viszont elfoglaltságom lesz. Jól sikerült az az összecsapás, ezért utána megkérdezték, hogy az esküvő után tudnék-e jönni Németországba, én pedig természetesen igent mondtam. Elég mozgalmas hét volt.

- Ezen az összecsapáson vertük meg a németeket 2-0-ra. Bár csak egy barátságos meccs volt, mégis mondhatjuk, hogy az volt a válogatottbeli pályafutásod csúcspontja?

- Minden meccs csúcspont, amelyen a hazáját képviselheti egy játékos. Minden találkozóról szép emlékeim vannak. Mondjuk úgy, hogy abban az évben csúcsosodott ki a karrierem. Bajnokok lettünk, végigjátszottam a szezont, és a válogatottban is bemutatkoztam.

- Ebben az évben, 2004-ben szerepelt a Fradi az UEFA Kupában, ahol remek teljesítményt nyújtottál, két gólt is szereztél a főtáblán. Hogyan emlékszel vissza azokra a meccsekre?

- Fantasztikus hangulatú összecsapások voltak, már maguk a selejtezők is. Egy kis fájó pont, hogy a Sparta ellen nem sikerült a BL-főtáblára kerülnünk, de aztán a Millwall legyőzésével az UEFA-kupa összejött. Jó meccsek voltak, egy találkozót leszámítva végig partiban voltunk.

Rósa az UEFA Kupa csoportkörének utolsó meccsén Skóciában lőtt gólt

- Ezt követően következtek a légiósévek. Hogyan történt a megkeresés a Wolverhampton részéről?

- Fél évvel korábban volt lehetőségem kimenni egy másik csapathoz próbajátékra, ám az igazolás egyéb okok miatt meghiúsult. Előttem Gyepes Gabi (érkezett a Fradiból és olyan jó benyomást tett a Wolvesra, hogy engem is eljöttek megnézni, aztán meghívtak Angliába, látni akarták, milyen ember, milyen személyiség vagyok. Rá egy pár hétre meg is kaptam az ajánlatot.

- Eleinte rendre játszottál is, ám egy edzőváltás után az új szakvezető nem szavazott neked bizalmat. Hogyan érintett?

- Egy nagy múltú csapathoz igazoltam, amely mindig a Premier League-be vágyott, elég komoly csapattársakkal játszottam együtt. Volt egy szabály a másodosztályban, hogy csak azokat a külföldi játékosokat igazolhatják le az egyesületek, akik az előző évben játszottak  hazájuk válogatottjában, szóval a nem angol csapattársaim közül mindenki válogatott is volt. Az edzőnk korábban az angol nemzeti együttest és a Tottenhamet is irányította. Az első félévem nagyon jól sikerült, aztán megszületett a kislányom, ezért kicsit később mentem vissza az alapozásra és megsérültem. Közben jött egy új edző, nekem pedig elkezdett elhúzódni a sérülésem. Kiderült, hogy sérvem van, pedig azt zárták ki legelőször. Folyamatosan újabb és újabb sérülések jöttek, amikor felépültem, meghúzódott az egyik lábam, aztán a másik, majd az ágyékom… Nagyon nehéz volt ezt megélnem. Elvittek a Manchester United ágyék-specialistájához, ő műtött meg. Egy hónapra rá játékra kész voltam, de addigra kialakult egy olyan együttes, hogy csak a tartalékcsapatban tudtam játszani. Mondhatni, hogy korrekt volt az edző, megmondta a szemembe, hogy profi játékosnak tart, de nem fogok szerepet kapni. Telt-múlt az idő, aztán fél évvel a szerződésem lejárta előtt közös megegyezéssel felbontottuk azt és átigazoltam Skóciába.

- A Hibernians csapatába szerződtél, mielőtt hazajöttél volna a Fradiba, ezzel zárult a külföldi pályafutásod. Mennyire vagy elégedett a légióséveiddel?

- Keretet adtam a karrieremnek, hiszen az első és az utolsó félévet is végigjátszottam.  Skóciában is edzőváltás történt, engem pedig megkeresett egy másik csapat. Egy kis időt kértem, az új edző közben igazolt a posztomra egy másik játékost. Azzal a klubbal, amely pedig hívott, nem jött össze a szerződéskötés, elkezdődött az új szezon, ekkor keresett meg a Ferencváros. Hazautaztam, fél óra alatt megegyeztünk. Szerencsém volt, hogy így hozta az élet. 

- Ez nem ugyanaz a Fradi volt, amelyikből elmentél, hiszen az egy bajnoki címért küzdő csapat volt, te pedig a három év NB II-es szereplés után tértél vissza. Milyen volt a hangulat a klubnál, mik voltak felétek az elvárások?

- Új tulajdonos volt az egyesületnél, az elképzelés az volt, hogy egy ütőképes csapatot szeretnének összerakni. De nem dúskált pénzben a klub, az angol tulajdonos azt gondolta talán, hogy elég, ha fiatal angol játékosokat idehoz, de ez nem vált be. Ebből a szempontból nehéz időszak volt, de az öltözőbeli hangulatra nem lehetett panasz, „csak” az eredmények nem jöttek. 

Második fradista korszakában csapatkapitánya is volt a Fradinak

- Ennek ellenére nem sokkal később már bronzérmet ünnepelhettetek.

- Igen, az angolok után jött a Prukner László-féle időszak, komoly szakmai munka volt a csapat mögött, tényleg felkészítettek minket. Az eredménye meg is lett, hiszen elértük a harmadik helyet és indulhattunk az EL-ben. 

- Végül 2012-ben vonultál vissza. Ha visszaemlékszel, melyik volt az a meccs, pillanat, ami miatt azt tudod mondani, hogy megérte futballistának lenni?

- Hatévesen kezdtem, harminchat évesen vonultam vissza, a fél életemet a pályákon, öltözőkben, a csapattársakkal töltöttem. Bármilyen sikerek, kudarcok értek, azt tudom mondani, hogy egy kerek történet volt. Sok mindent ki tudnék emelni: az első meccs, az első gól, a bajnoki cím, a válogatottság, a búcsúmeccs. Mondhatom, hogy büszke lehetek arra, amit elértem. Nagyon sok munka benne van egy ilyen karrierben. 

A balról második Rósát korszakos ikonok társaságában búcsúztatták el 2013.03.24-én

- Ki volt a legjobb játékos, akivel és aki ellen pályára léptél?

- Maradnék egy kicsit érzelemdúsabb példánál. A bátyámmal tudtam egy csapatban és ellene is játszani. Egy dologról maradtunk le, hogy a válogatottban együtt szerepeljünk. Ennek technikai oka volt, a Fradival Európában játszottunk és egy válogatott túrára emiatt nem engedtek el. Az még jó lett volna, hiszen különleges érzés, ha az ember a testvérével futballozhat, kevés embernek adatik meg. 

- A jelenlegi Fradiról mit gondolsz, ki a kedvenced a keretből?

- Természetesen követem a Fradit, a mindennapjaim része, mint egy szurkolónak. Nagyon szép időszaka ez a klubnak köszönhetően az elnök úrnak, Kubatov Gábornak. Egy hosszú távú elképzelést tűzött ki maga elé a klub, amit sikerül is teljesíteni. Fantasztikus volt a BL-csoportkör, reméljük, hogy jövőre is ott lesz a csapat. A bajnoki címért is minden évben harcban állunk. Ha egy valakit ki kell emelnem, akkor az Dibusz Dénes, akinek a habitusa, személyisége közel áll hozzám. 

Fotók forrása: tempofradi.hu, FTC-archív