2024. március 21.
Rossi elárulta, Dibusz Dénes melyik meccsen védhet
A magyar futballválogatott szövetségi kapitánya szerint nagyon szerencsés, hogy kapusai topformában védenek.

A nyári németországi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi labdarúgó-válogatott március 22-én, pénteken 20.45-től a szintén Eb-résztvevő Törökországgal játszik felkészülési mérkőzést a Puskás Arénában. A magyar csapat keretében ott van a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes és az OTP Bank Liga góllövőlistáját jelenleg 17 góllal vezető Varga Barnabás is.

A találkozó előtti utolsó, csütörtöki sajtótájékoztatón a nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Marco Rossi válaszolt az újságírók kérdéseire.

„Nem értem, miért van az, hogy ha egy ilyen kettős helyzet áll elő, mint most a kapusoknál, amikor már szinte államügyként kell kezelni a témát” - kezdte egy újságírói kérdésre válaszolva Marco Rossi. „Olvastam olyat, hogy a szurkolók szavaztak is arról, hogy ki védjen. Mindenkit megnyugtatok, hogy amikor ezt eldöntjük, akkor ezt alaposan, tudatosan tesszük majd. Egyébként egy korábbi interjúban elmondtam, hogy az egyik meccsen az egyik, míg a másik mérkőzésen a másik kapus véd majd. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy két topformában szereplő kapusunk van. Pénteken kiderül, hogy ki véd az első meccsen és kizárásos alapon ki lehet találni majd, hogy ki áll a kapuba Koszovó ellen” – válaszolta a szövetségi kapitány a kapusokról érkezett kérdés kapcsán.

A magyar nemzeti csapat tizenkét mérkőzés óta tartó veretlensége is szóba került a sajtótájékoztatón.

„Persze, számolgatjuk az esélyeket, és a veretlenségi sorozat is nagyon fontos önérzeti tényező lenne a folytatást illetően, de nem több ennél. Törökország nagyon komoly ellenfél, az esélyeinket így kell látni és nagyon kell őket tisztelni. Természetesen megpróbáljuk a veretlenségi sorozatunkat folytatni, de az Aranycsapathoz való hasonlítgatások nem állják meg a helyüket. Ők egy másik időszakban remekeltek. Meg kell ragadnunk a lehetőségeket, folyamatosan keresni kell a fejlődési lehetőségeket, amelyekre kiváló alkalom lesz ez a két felkészülési mérkőzés” – tette hozzá Marco Rossi, aki röviden azt is elmondta, hogy a kezdőcsapat nagyjából összeállt.

„Minden itthon és külföldön játszó futballistánk szereplését folyamatosan követjük. A válogatáskor és a keret kihirdetésekor már azt is mérlegeljük, hogy ki lesz kezdő és ki ül majd le a kispadra. Ezeket a döntéseket már most meghoztuk, de persze ez menet közben változhat egy-egy mérkőzés alakulása során. Viszont az elgondolásunk már megvan.”

Cikkajánló

Íme, a Paks elleni győzelmünk legszebb pillanatai

Gruber gólja döntött, elhoztuk a három pontot a Pakstól - VIDEÓ!

Robbie Keane: „Megmutattuk a karakterünket!”

Ír vezetőedzőnk elégedetten értékelte a Paks elleni 1-0-s idegenbeli sikert.

Gruber döntött, fontos győzelem Pakson

Férfi labdarúgócsapatunk kiélezett meccset nyert meg 1-0-ra a Paks vendégeként a Fizz Ligában.

Tippeljen, és nyerjen egy Macron tornazsákot!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paks elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live a Paks ellen is

Vasárnap 14.45-től még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Keane: „Nehéz csata lesz a paksi, de győzni kell!”

Férfi labdarúgócsapatunk edzőjét, Robbie Keane-t a Paks elleni vasárnapi bajnoki rangadóról kérdeztük.

Robbie Keane: Jól kell dolgoznunk, tovább kell jutnunk!

Vezetőedzőnk és sportigazgatónk is elmondta véleményét az UEL-sorsolás eredményéről és a Ludogorecről.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Gólik Benjámin érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe idei második adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin