Egykori remek játékosunk 1921-ben, Ruck Ferenc néven született Budapesten. Fiatal korában a Törekvésben futballozott, ám 17 évesen a Ferencvárosba igazolt, és attól a pillanattól kezdve megpecsételődött a sorsa.
Tizenhat éven keresztül szolgálta szeretett klubját labdarúgóként. Utóbbit fontos kiemelni, hiszen Feri bácsi Fradizmusa nem zárult le pályafutása befejezésével. Sőt, további 62 éven át, egészen haláláig hűséges szolgálója volt egyesületünknek.
Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, a Magyar Fair Play díj életmű kitüntetését, és Budapest díszpolgárának is megválasztották.
Rudas Ferenc a Fradiban 367 alkalommal szerepelt, a mieinkkel bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes lett. A válogatottban 23-szor játszott, általános vélemény volt, hogy ha nincs súlyos sérülése, az Aranycsapatnak is tagja lehetett volna.
Rudas Ferenc az ÉDOSZ- és a Kinizsi-korszakban is kitartott klubunk mellett. Fradizmusával minden szurkolónknak, hűségével, odaadásával, hazaszeretetével minden magyar embernek példát mutatott.
2016. február 11-én, kilencvennégy éves korában távozott közülünk Rudas Ferenc, aki egész életét a Ferencvárosnak szentelte. Egykori játékosunk kizárólag a Fradiban futballozott.
Emlékét szívünkben örökké megőrizzük.
A pályán és a virtuális térben is összemérhették tudásukat a Goals x Games résztvevői.
Lenny Joseph érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.
A Creative Science Nyári Táborai a Fradi Élményműhelyben megismert tematikával várják a gyerekeket.
A Provident ProviGreen programjának keretében klubunk sportolói is ecsetet és metszőollót ragadtak.
Legendás BL-csapatunk kapusa nemcsak a nagy meccsekről, hanem a Balatonról és a borászkodásról is mesélt.
A legizgalmasabb vagy leghumorosabb alkotások a szentély óriáskivetítőjére is kikerültek - VIDEÓ!
Bajnoki címvédő futballcsapatunk két labdarúgója, Szalai Gábor és Jonathan Levi is beáll a jegypénztárba.
Minden, amit az Újpest elleni idegenbeli bajnokira készülő drukkereinknek tudniuk kell.