2023. február 7.
Ryan Mmaee, azaz Mr. Hatékonyság
Marokkói támadónk az Újpest ellen remek szabadrúgásból talált a kapuba, és már kilenc gólnál jár a szezonban.

Mely Fradi-drukker ne tudná, hogy bajnoki címvédő és UEL-nyolcaddöntős férfi labdarúgócsapatunk 3-1-re legyőzte az ősi rivális Újpestet, amelynek továbbra is várnia kell az újabb derbi-sikerre, amire utoljára 2015. december 12-én volt példa, vagyis több, mint hét éve. A mérkőzésen Marquinhos duplázott, ám a legszebb gólt kétségtelenül marokkói válogatott labdarúgónk, Ryan Mmaee érte el, aki nagyjából 18 méterről tökéletes szabadrúgást tűzött Banai kapujára, akinek esélye sem volt a védésre. A gyönyörű gól ITT  megtekinthető!

Ryan Mmaee testvére, Samy után került a Fradiba Ciprusról még 2021 nyarán, első zöld-fehér szezonjában pedig 21 bajnokin 13 gól és 6 gólpassz volt a mérlege, amellyel házi gólkirályunk lett. A góllövő cipőt pedig az idei évadra sem vesztette el az ifjabbik Mmaee-testvér, hiszen az Újpestnek lőtt csodás szabadrúgás-gólja volt a kilencedik találata ebben az idényben. Először még tavaly ősszel, szintén a lila-fehérek kapuját vette be az emlékezetes 6-0-s diadalunkkor, majd a Kisvárda 3-0-s legyőzéséből két találattal vette ki a részét. A következő Ryan-gól a Puskás Akadémiát terhelte, és jött a következő duplázás a 25 éves támadótól, ezúttal a MOL Fehérvár ellen, de rögtön utána a Paks kapuját is bevette. 2023-ban Ryan ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, egy Paksnak lőtt góllal, míg legutóbb, ahogy már említettük, az Újpestnek köszönt be, nem is akárhogyan.

Minden sorozatot figyelembe véve, Ryan Mmaee eddig 61 találkozón játszott csapatunkban és 29 gól, valamint 15 gólpassz fűződik a nevéhez. Ez azt jelenti, hogy amikor pályára lépett, akkor 72%-ban mindenképpen köze volt csapatunk góljához, vagy maga rúgta, vagy pedig előkészítette, ez is mutatja marokkói játékosunk hatékonyságát. Nem mellesleg a kilenc idei bajnoki góljával holtversenyben vezeti a házi góllövőlistánkat Adama Traoréval.

Legyen ott a Kisvárda elleni, idegenbeli meccsünkön! Jegyek EZEN a linken érhetők el. Emellett már a következő hazai, Kecskemét elleni bajnokinkra is kaphatók a belépők, részletek ITT!

Vegye meg a Fradiért!

UEL-csoportgyőztes labdarúgócsapatunk nyolcaddöntős ellenfele ugyan még nem ismert, de a március 16-i, Puskás Arénában megrendezésre kerülő visszavágóra már elindult a jegyértékesítés. Biztosítsa be helyét most, legyen ott a történelmi mérkőzésen, és buzdítsa a helyszínről Dibusz Déneséket. Részletek ITT!

Ezzel párhuzamosan továbbra is zajlik a bajnoki bérletek értékesítése, részletek ITT!

Cikkajánló

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin