2022. november 6.
Ryan Mmaee-dupla, de döntetlen Fehérváron
Világbajnokságra készülő támadónk tizenegyesből és egy fantasztikus lövésből is betalált.

A 2022-es évből már csak három bajnoki volt hátra címvédő és UEFA Európa Liga-nyolcaddöntőbe jutott férfi labdarúgócsapatunknak. Az első egy rangadó, a MOL Fehérvár otthonában. Együttesünk a héten UEL-csoportmeccset játszott Trabzonban, ahol minimális vereséget szenvedett, de ettől függetlenül jó előjelekkel várhatta a találkozót, a tabella éléről, míg a Vidi az OTP Bank 14. fordulója előtt a 7. volt. Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző az alábbi kezdőcsapatot küldte a pályára: Dibusz – Botka, Knoester, S. Mmaee, Pászka – Laidouni, Besic, Mercier – Zachariassen, R. Mmaee, Traoré.

I. félidő

Csapatunk kezdte a találkozót, ám az első lövés az első perc végén a hazaiaké volt. Kodro tüzelt távolról, Dibuszról kijött a labda, de másodikra már magához ölelte kapusunk. A fehérvári drukkerek pirotechnikai bemutatója piros-kék füstöt küldött a pályára, ezalatt nem is nagyon alakult ki helyzet. Aztán Botkának kellett blokkolnia egy Schön-lövést. A mieink válasza Traoré révén jött, aki Mercier lekészítése után lőtt 14 méterről, de nagyon mellé. Az addigi legveszélyesebb helyzetet a 9. perc hozta, Houri csavart ballal a léc és a jobb kapufa találkozására, ahonnan kifelé vágódott a labda. A 14. percben megszereztük a vezetést, de ehhez a videóbíró is kellett. Bognár Tamás játékvezető ugyanis nem vette észre, hogy Botka jobb oldal beadása után Lednev kezén irányt változtatott a labda, rászóltak a VAR-szobából a bíró fülére, aki az esetet visszanézve megadta a tizenegyest. A pontrúgást Ryan Mmaee váltotta gólra (0-1). Az ítélet után reklamáló Fiola Attila pedig sárga lapot kapott. Hamarosan Mercier szerezhetett volna parádés gólt, ám kisodródott helyzetből erős, léc alá tartó belsőzését Kovács kitolta szögletre. A 30. percben Schön fűzte át magát szerencsésen Botkán, de a keresztező Knoester tisztázni tudott elől, mielőtt lőhetett volna az ötös sarkáról. A szituáció után a VAR ismét ráüzent Bognár fülére, de ezúttal nem ítélt a bíró 11-est. A 38. percben Besic tekerése csattant a bal kapufán, a kipattanó Kovács kapust találta el, majd róla pattant szögletre. A szünetre 1-0-s Fradi-vezetéssel vonultak a csapatok.

II. félidő

A második játékrész egy nagy Pokorny-lufttal indult a tizenhatosunkon belül. Az 52. percben Xavier Mercier célozta meg zavartalanul a Vidi kapuját, de a labda elsüvített a bal felső sarok fölött. A kirúgás után egyenlített a Vidi: Fiola kapta a labdát, aki az egész pályát átrúgva indította Kastratit, aki a kimozduló Dibusz mellett a bal alsó sarokba lőtt (1-1). Nem sokáig volt döntetlen az állás: Zachariassen jobb oldali beadása után Ryan Mmaee bombázott kapásból a jobb felső sarokba (1-2). A Fehérvár azonnal próbált újra egyenlíteni, Lednev 18 méteres szabadrúgását Dibusz tolta ki a léc alól, majd csapatkapitányunk a gólvonalról ütötte ki a szöglet utáni fejest hatalmas bravúrral. A 65. percben Houri beadása után Kodro fejelt fölé. Ezt követően a meccs első cseréje következett: csapatunkban Mercier-t Marquinhos váltotta. A 73. percben Marquinhos eldönthette volna a találkozót, Ryan Mmaee lekészítése után brazil játékosunk mellé gurított. A 75. percben Lednev lőtt ismét messziről, de jócskán célt tévesztett. Újabb nagy lehetőségünk maradt ki, a 80. percben Marquinhos ugratta ki Traorét, ballal mellé lőtt mali szélsőnk, majd Zachariassen a kapufát találta el. A mérkőzés végén Ryan Mmaee-t Anderson Esiti váltotta. A 89. percben Dárdai Palkó egyenlített, ezzel pedig beállította a 2-2-es végeredményt.

Férfi labdarúgás
OTP Bank Liga 14. forduló
MOL Fehérvár – Ferencvárosi TC 2-2 (0-1)
Székesfehérvár, Sóstói stadion. V.: Bognár T.
MOL Fehérvár: Kovács D. – Nego, Serafimov, Fiola, Stopira – Kastrati (Bumba, 77.), Lednev (Szendrei, 84.), Pokorny, Houri, Schön (Dárdai, 73.) – Kodro. Vezetőedző: Huszti Szabolcs
FTC: Dibusz – Botka, Knoester, S. Mmaee, Pászka – Laidouni, Besic, Mercier (Marquinhos, 65.) – Zachariassen, R. Mmaee (Esiti, 88.), Traoré. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Sárga lapok: Fiola (14.), Kastrati (65.), Stopira (94.)
Gólok: Kastrati (52.), Dárdai (89.), ill. R. Mmaee (14. – 11-esből, 58.)

Cikkajánló

Sajtóakkreditáció a Rangers elleni UEL-meccsre

A média munkatársai december 9-e, kedd 14.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin