2023. július 28.
Ryan Mmaee távozik
A marokkói válogatott támadó 73 tétmeccsen 32 gólt szerzett az FTC mezében.

Hivatalossá vált, hogy távozik magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunkból Ryan Mmaee, aki 2021 nyarától két éven át szerepelt a Ferencvárosban. A marokkói válogatott csatár az angol másodosztályú Stoke City együttesében folytatja.

Ryan testvére, Samy Mmaee után érkezett hozzánk Ciprusról, az AEL Limassol együttesétől, majd rögtön húzóembere lett csapatunknak. Már az első nemzetközi kupameccsén gólt szerzett a koszovói Prishtina ellen, majd a következő körben duplázott a litván Zalgiris otthonában. A BL-selejtező playoff-körében a svájci Young Boys kapuját is bevette, majd az UEFA Európa Liga csoportkörében is letette névjegyét a Bayer Leverkusen ellen szerzett találatával. Az európai porond mellett a hazai mezőnyben sem maradt adós a gólokkal és gólpasszokkal. Első NB I-es gólját 2021. július 31-én szerezte a Kisvárda ellen, majd ehhez további 12 találatot hozzátéve csapatunk házi gólkirálya lett, emellett hat gólpassz is fűződött a nevéhez a magyar élvonalban.

A MOL Magyar Kupában a Vasas ellen lőtt fontos gólt, a többi pedig már történelem: az FTC behúzta a bajnoki címet és a kupát is. Az ifjabbik Mmaee-testvér imponáló mutatóval, 37 meccsen szerzett 19 góllal és 11 gólpasszal zárta első ferencvárosi idényét.

Ryan Mmaee teljesítményével a marokkói válogatottban is több lehetőséget harcolt ki magának, az Afrikai Nemzetek Kupájában két meccsen is pályára lépett, összesen pedig 12 válogatott fellépésen négy gólig jutott eddig.

A bokája még a 2022 tavaszi Afrikai Nemzetek Kupája idején megsérült, a szezon végére pedig elkerülhetetlenné vált a műtét, így 2022 áprilisától csapatunknak nélkülöznie kellett a támadót. Emiatt szinte teljes egészében ki kellett hagynia a mieink 2022-es BL-selejtezőit, csak a Qarabag elleni, 3-1-re elveszített hazai mérkőzésen térhetett vissza a pályára.

A támadónak a visszatérése utáni első góljára sokáig kellet várnia, de annál emlékezetesebb meccsen született, ugyanis az Újpest kiütéses, 6-0-s történelmi legyőzésekor köszönt be újra, majd ezután rögtön duplázott a Kisvárda ellen.

Ryan Mmaee végül 36 tétmeccsen 13 góllal és négy gólpasszal zárta a 2022/23-as idényt. 12 bajnoki találatával ismét ő lett a házi gólkirályunk, nagy versenyben végül megelőzve a 11 gólos Adama Traorét.

A marokkói támadó ferencvárosi pályafutása során összesen 73 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 32-szer talált az ellenfelek kapujába és 15-ször adott gólpasszt társainak. Népligeti időszaka alatt kétszer nyert bajnokságot, egyszer pedig Magyar Kupát.

Ryan Mmaee-nak köszönjük a Ferencvárosért tett szolgálatait, karrierje következő szakaszához sok sikert kívánunk!

Cikkajánló

„Yusuf teljesítménye befolyásolta a meccs kimenetelét”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.

Vendégként győztük le a listavezetőt

Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.

Elkészült az idei Európa Liga-menetrendünk

Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.

"Egyértelmű céllal utazunk Felcsútra, a győzelemért"

Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.

Tippeljen, és nyerjen egy FTC díszpárnát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Kenan Kodro ismét kölcsönben folytatja

Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.

Gyermekei rajzai adnak neki extra erőt

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal a Fekete-tenger partján Osváth Attillával beszélgettünk - VIDEÓ!

Fradi Zóna Plusz Veljko Birmancsevicssel

Csehországból érkezik szerb válogatott támadó rekordbajnok férfi labdarúgócsapatunkhoz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin