
Magyar bajnok és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk október 9-én, vasárnap 18.00-tól a DVSC együttesét fogadja az NB I 10. fordulójában. A sajtó képviselői a Groupama Arénában rendezendő bajnoki és kupa-, valamint a nemzetközi mérkőzéseire a korábban megszokott módon akkreditálhatnak. A sajtóközpont ismét teljes kapacitással használható!
A DVSC elleni meccsre ITT regisztrálhatnak adataik megadásával. Az akkreditációs határidő október 7., péntek 12.00!
Korábbi német labdarúgónk az ex-Fradi-csatárral is együtt játszik és mindig naprakész az FTC-ből – INTERJÚ
A 8000. bérletes visszakapja bérlete árát, a többiek között Vespa motort sorsolunk ki!
Újdonsült asszisztensedzőnk, Stephen Glass feleségével együtt már most otthon érzi magát Budapesten – VIDEÓ!
Télen igazolt kapusunk továbbra is a Ferencváros sikereiért fog dolgozni.
Pályaedzőnk helyét az Aberdeen és a Newcastle korábbi játékosa, Stephen Glass veszi át.
Vezetőedzőnk nyaralásáról is beszélt, de szóba kerültek az első edzések és a BL-sorsolás is – VIDEÓ!
Orosz Pál mellett Hajnal Tamás is értékelte a sorsolást.
Az UEFA kisorsolta, hogy mely csapat ellen mérkőzünk meg a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.