35-szörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a DVSC-t fogadja május 5-én, vasárnap 18.30-kor az OTP Bank Liga 31. fordulójában a Groupama Arénában. A Honvédelmi Nap mérkőzésnapi programjai mellett ez az este a jótékonyság jegyében is telik, ugyanis az Ferencvárosi Torna Club és a Sportfive Hungary Kft. a bajnoki találkozóra eladott minden jegyből 100 forintot ajánl fel és utal át az idén 20 éves Mentor Alapítvány részére, ezzel is segítve a sérült, fogyatékkal élő és középsúlyos foglalkoztatottak nyári táboroztatását, melyet immáron 18. alkalommal rendeznek meg. Az alapítvány célja, hogy a sérült és rászoruló fiatalok is megismerjék hazánkat, felfedezhessék Magyarország gyönyörű tájait, nemzeti kincseit és értékeit, ezzel is szebbé téve a nyári programot. Azon szurkolóink, akik ezen felül is segíteni szeretnék a Mentor Alapítvány tevékenységét, és odaállnának egy nemes ügy mellé, azok a Szabolcs Takarék Szövetkezetnél vezetett 68800109–11051866 számú számlaszámra tudják utalni adományaikat.
A háromszor hétnapos esélyteremtő táborokban összesen 110 sérült, fogyatékkal élő és középsúlyos (autista, hallássérült, látássérült, mozgássérült, tanulásban akadályozott, SNI-s és értelmileg akadályozott) foglalkoztatott, ellátott fog ingyenesen táborozni. A sérült fiatalokkal való törődést a táborozás ideje alatt 18 szakmai segítő (gyógypedagógus, gyógypedagógiai asszisztens, ápoló és önkéntes) végzi.
A Mentor Alapítvány 2004-es megalapítása óta közel 3600 sérült, fogyatékkal élő tanuló és középsúlyos foglalkoztatott személlyel állt kapcsolatban, segítette, támogatta őket a különböző programok megvalósulásával. A fogyatékkal élő és középsúlyos foglalkoztatottak táboroztatása mellett karitatív tevékenységeket folytat, elősegíti a társadalmi esélyegyenlőség elfogadásának megteremtését. Emellett fontosnak tartja a gyógyító, egészségügyi és rehabilitációs tevékenységet, a hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítését.
A Ferencvárosi Torna Club és Sportfive Hungary Kft. életében kiemelt szerepet tölt be a társadalmi felelősségvállalás, ezen belül pedig az értékteremtő, a fenntartható projektek felkarolása, illetve az azokhoz való csatlakozás, mindezt a környezettudatosság jegyében. Az FTC hisz az értékteremtésben. Magyarország legnépszerűbb sportegyesületeként büszkén és bátran kezdeményez olyan, a társadalom számára fontos ügyeket, mint a közösségépítés, az egészséges életmód népszerűsítése, az erőszakmentes sport és a fair play, a hátrányos helyzetű emberek és csoportok életminőségének, esélyegyenlőségének javítása.
Az FTC-DVSC összecsapáson nem csak a jegyenkénti 100 forintos támogatás jelzi a klub társadalmi felelősségvállalását, de fontos célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a társadalom perifériájára szorult emberek nehéz körülményeire.
Bánki József a „Taps, szénsav, Ferencváros” című könyvét dedikálja az Újpest elleni mérkőzésünk előtt.
Vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics sajtótájékoztatón értékelt a Paks elleni kupadöntő után.
0-0-s rendes játékidő után a hosszabbításban lőtt két gólt a Paks.
A derbi napján, május 19-én, vasárnap több korlátozásra számíthatnak a mérkőzésre érkező szurkolók.
Marco Rossi tartalékként Lisztes Krisztiánt is beválogatta a nemzeti együttes keretébe.
Harminc százalékos kedvezménnyel vehetik meg a Fradi x Cornavin 34. bajnoki órát.
A DVSC elleni mérkőzés alkalmával minden eladott jegy után 100 forintot adományoztunk a Mentor Alapítványnak.
Varázsolja zöld-fehérbe monitorját az újabb kupatavaszt elért együttesünk csapatfotójával!