2025. február 16.
Semmi sem sikerült, vereség a Paks ellen
Férfi labdarúgócsapatunk 2-0-ra kikapott a Pakstól a bajnokság 20. fordulójában.

35-szörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a hétközi, 1-0-ra megnyert Viktoria Plzen elleni UEL-meccs után ezúttal a bajnokságban lépett pályára a Paks vendéglátójaként. A Groupama Arénában rendezett mérkőzésen Robbie Keane a Gróf – Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo, Civic – Tóth A., Júlio Romao – Ben Romdhane, Kehinde, Traoré – Varga B. kezdőt küldte a pályára. Ezen a találkozón debütált egy különleges újítás, a Fradi Zóna az FTC hivatalos Youtube-csatornáján.

I. félidő

A második percben Gartenmann adta középre a labdát, de Osváth menteni tudott Varga elől. Tíz perccel később Traoré beadása után Ben Romdhane fejelhetett szabadon közelről, de Szappanos a helyén volt. Ezt követően Traoré vihette egyedül a labdát az ellenfél kapujára, de a lövését blokkolták. A 24. percben Tóth Alex ballábas lövése jött ki a jobb kapufáról, majd Traoré kísérletét már Szappanosnak kellett kiütnie. A 38. percben egy kapu előtti kavarodás után majdnem megszereztük a vezetést, de nem volt szerencsénk, Szappanos bizonytalankodása után Traoré fejelt kapufát. 0-0-val vonultak szünetre a csapatok.

II. félidő

Egyet cseréltünk a szünetben, Ben Romdhane helyett Mathues Saldanha jött, aki az 56. percben három emberen is átfűzte magát a tizenhatoson belül, ám a beadása már nem sikerült. A 60. perc után hármat is cseréltünk, jött Mohammed Abu Fani, Alekszandar Csirkovics, és Lenny Joseph Tóth, Traoré és Kehinde helyett. Pár perccel később Böde került ziccerbe, de Gartenmann óriási mentést mutatott be. Ezt követően azonban Böde megszerezte a vezetést a Paksnak, egy beadás után kiszaladt a védelmünk, ám a visszaívelt labdánál korábbi játékosunk nem volt lesen, és kapásból bevágta a kapu bal oldalába a labdát (0-1).

Gartenmann szinte rögtön egyenlíthetett volna, ám dán védőnk fejese Szappanosnál kötött ki. Saldanha a 70. percben ziccerbe került, de Szappanos eszén nem tudott túljárni, a kipattanót pedig Varga nem tudta a hálóba juttatni. A 73. percben Civicet Alekszandar Pesics váltotta. Ezt követően Pesics és Saldanha lövése Kinyikben, illetve Lenzsérben halt el, Csirkovics kísérletét pedig Szappanos bravúrral védte. A 84. percben Gróf tartotta meccsben a mieinket Tóth fejese után, nagy védés volt. Osváth még a hosszabbítás alatt ziccerben a kapufát találta el, majd Böde ismét betalált, eldöntve ezzel a mérkőzést (0-2).

Legközelebb jövő csütörtökön 21.00 órától a Viktoria Plzen ellen lépünk pályára, idegenben, az UEFA Európa Liga-playoff visszavágóján, amelyet 1-0-s előnyről várunk.

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 20. forduló

FTC-Paks 0-2 (0-0)

Budapest, Groupama Aréna, v.: Karakó Ferenc, 7.129 néző

FTC: Gróf – Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo, Civic (Pesics, 73.) – Tóth A. (Abu Fani, 61.), Júlio Romao – Ben Romdhane (Saldanha, a szünetben), Kehinde (Joseph, 61.), Traoré (Csirkovics, 61.) – Varga B. Vezetőedző: Robbie Keane

Paks: Szappanos – Osváth, Lenzsér, Kinyik, Ötvös (Hinora, 84.), Silye – Vécsei, Mezei, Papp – Ádám (Böde, 58.), Horváth (Tóth B., 58.) Vezetőedző: Bognár György

Sárga lapok: Júlio Romao (83.), Joseph (87.), Abu Fani (90+4), illetve Lenzsér (45+1), Ötvös (47.)

Gólok: Böde (64., 95.)

Cikkajánló

Elhalasztottuk az ETO elleni bajnoki rangadót

A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.

Galaktikusok, eurómilliárdokban is

A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.

Albert: „A Madrid pánikba esett a vezetésünk után”

A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.

Sajtóakkreditáció a Twente elleni UEL-selejtezőre

A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Lenny Joseph: Fontos győzelemmel kezdtük a párharcot

A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárdát fogadjuk. Jegyek már 14 ezer forinttól!

Szalai Gábor kölcsönben folytatja

Válogatott labdarúgónk a portugál Marítimóban tölti pályafutása következő időszakát.

Borbély Balázs: Nem érdemtelen a győzelmünk

Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az FTC stabilitását emelte ki a Twente elleni mérkőzés után.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin