2020. november 6.
Sergei Rebrov: „Ezúttal is nehéz mérkőzésre számítok”
Vezetőedzőnket az eddigi legemlékezetesebb Fradi-meccseiről és a Mezőkövesd elleni várakozásairól kérdeztük.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk edzője, Sergei Rebrov az NB I legutóbbi fordulójában 100. alkalommal irányította a Ferencvárost. A 102., Mezőkövesd elleni mérkőzése előtt elmondta, hogy legszívesebben a nemzetközi meccsekre emlékszik vissza, illetve arról is beszélt, hogy ezúttal is nehéz mérkőzésre számít a kövesdiek ellen.

- Minden sorozatot figyelembe véve a múlt héten, a MOL Fehérvár ellen volt a 100. mérkőzése a Fradi edzőjeként. Melyek a legemlékezetesebbek?

- Alig két és fél éve dolgozom a Ferencvárosnál, ez még nem elég hosszú idő ahhoz, hogy egy-egy meccset elfelejtsek, valamennyire emlékszem. Minden mérkőzés fontos, de természetesen a legemlékezetesebbek számomra is az Európa Liga és a Bajnokok Ligája selejtezők, majd a csoportmeccsek.

- A Juventus elleni BL-meccs volt a 101., ezt követően jön a hétvégi, Mezőkövesd elleni bajnoki. Milyen hangulatban várja ezt a csapat?

- A Juventus elleni mérkőzést követően még érthetően csalódottak voltak a játékosok is, ám ők is tudják, hogy az olyan meccsekből, mint a Barcelona vagy éppen a Juventus elleni nagyon sokat tanulhatnak. Csütörtökön és pénteken is együtt készültünk a Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzésre, mindenki motivált, győzni szeretnénk vasárnap.

- Milyen mérkőzésre számít a Mezőkövesd ellen?

- A Mezőkövesd ellen sosem egyszerű, mindig nehéz mérkőzéseink voltak ellene, ezúttal is ilyenre számítok. Mi most egy sűrű periódusban vagyunk, a vasárnapi bajnoki után pedig több játékosunknak a válogatottnál lesz jelenése, nem könnyű ez fizikailag és mentálisan sem. Ugyanakkor a Mezőkövesddel hazai pályán játszunk, nem lehet más célunk, mint a győzelem.

Cikkajánló

Csak vasárnap: 20% kedvezmény a Streetwear kollekcióra!

A drukkereket meccsnapi ajánlattal, a Fradi Kamionnal és az élő Fradi-sassal várjuk a vasárnapi...

FTC-Mezőkövesd: ezekkel a programokkal várjuk

Férfi labdarúgócsapatunk hazai bajnoki mérkőzésén kívül is számos programmal készülünk vasárnapra.

Parkolási lehetőségek

A Mezőkövesd elleni bajnokira érkező szurkolóink ezúttal is igénybe vehetik parkolóinkat.

Nézőszám-korlátozás a járványügyi szigorítások után

A jeggyel rendelkezők, és szezonbérleteseink lehetnek jelen a Mezőkövesd elleni bajnokin.

Varga Barnabás a világ legjobbjai között

Válogatott támadónk a 13. legeredményesebb játékos volt 2025-ben.

Sajtóakkreditáció a Rangers elleni UEL-meccsre

A média munkatársai december 9-e, kedd 14.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin