2025. július 10.
Shadirac a finn élvonalban folytatja kölcsönben
Fiatal védőnk kölcsönben a finn élvonalban szereplő AC Oulu együttesében folytatja pályafutását.

A 21 éves Say Shadirac a finn élvonalban szereplő, 2002-ben alapított AC Oulu csapatában, kölcsönben folytatja pályafutását. A jelenleg is zajló finn élvonalban, a Veikkausliigában az AC Oulu csapata 14 forduló után a tabella utolsó helyén áll 9 ponttal.

Shadirac 2023 februárjában igazolt a Ferencvároshoz. Első idényében 12 NB III-as találkozón lépett pályára, valamint három alkalommal az első csapat keretébe is bekerült. A 2023/24-es szezonban 13-szor szerepelt az FTC II-ben, valamint 14 alkalommal a Lipcsei Péter vezette Soroksárban, míg 1-1 alkalommal ezúttal is ott volt a felnőtt csapat keretében a bajnokságban és a MOL Magyar Kupában.

A mögöttünk hagyott idény nagy részét a Soroksárnál töltötte, 13 találkozón jutott szóhoz, míg két alkalommal második számú együttesünkben lépett pályára.

Cikkajánló

A jogtalan kizárás története

Húsz éve, 2006. július 25-én zárták ki az első osztályból a Ferencváros labdarúgócsapatát.

Elhalasztottuk az ETO elleni bajnoki rangadót

A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.

Galaktikusok, eurómilliárdokban is

A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.

Albert: „A Madrid pánikba esett a vezetésünk után”

A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.

Sajtóakkreditáció a Twente elleni UEL-selejtezőre

A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Lenny Joseph: Fontos győzelemmel kezdtük a párharcot

A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárdát fogadjuk. Jegyek már 14 ezer forinttól!

Szalai Gábor kölcsönben folytatja

Válogatott labdarúgónk a portugál Marítimóban tölti pályafutása következő időszakát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin