2023. szeptember 27.
Sigér fejesgólja döntött a KTE ellen
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra legyőzte a Kecskemétet az első forduló pótlásán.

34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk egy héten belül harmadik mérkőzését játszotta, hiszen a múlt hét csütörtöki, Csukaricski elleni EKL-csoportmeccset és a vasárnapi, Kisvárda elleni bajnokit követően a Kecskemétet fogadta a Groupama Arénában. Az OTP Bank Liga első fordulójában elhalasztott mérkőzés pótlásán Dejan Sztankovics vezetőedző a Dibusz - Makreckis, Wingo, Abena, Ramírez - Ben Romdhane, Sigér - Zachariassen, Marquinhos, Lisztes - Pesics összeállítású kezdőtizenegyet küldte a pályára.

I. félidő

Az első komolyabb lehetőség a vendégek előtt adódott, egy jobbról beívelt szabadrúgást Dibusz Dénesnek kellett kiöklöznie a kapu előteréből. Pár perccel később megint a KTE veszélyeztett, de Iyinbor fejese célt tévesztett. A tizedik percben Ramírez mentett nagyot, hiszen a gólvonalról vágta ki az ellenfél próbálkozását.

Együttesünk első igazán nagy helyzetére a 25. percig kellett várni, Ramírez szögletére Zachariassen érkezett, norvég légiósunk fejesét Varga Bence tolta ki a léc alól. Az első játékrész második felében csapatunk egyértelműen átvette a kezdeményezést, de betalálni továbbra sem sikerült. Először Sigér bombája zúgott el a jobb kapufa mellett, majd Pesics ollózott, de Varga a helyén volt. Három perccel a szünet előtt ismét Zachariassen lőtt, de a kaput nem találta el. 

II. félidő

A második félidőt a mieink kezdték jobban, az 50. percben egy szöglet után Wingo ballal lőtt, Varga bravúrral hárított. Nem sokkal ezután megint védőnk húzódott előre, beadása Lisztes elé került, fiatal támadónk azonban a kapu fölé lőtt. Az 57. percben két helyen is változtatott Dejan Sztankovics, Lisztes helyére Varga Barnabás, míg Ben Romdhane helyére Abu Fani érkezett. A 72. percben végül a vezetést is sikerült megszereznünk, Sigér Dávid bólintott az ellenfél kapujába (1-0).

Hét perccel később Abu Fani próbálkozott, majd Marquinhos lövése vágódott szögletre. Három perccel a rendes játékidő vége előtt csapatunk megduplázhatta volna előnyét, Marquinhos rázta le a védőit a jobb szélen, majd Zachariassennek passzolt, de átadása hosszúnak bizonyult. 

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra legyőzte a Kecskemétet az első forduló pótlásán, ezzel pedig a tabella élére állt!

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 1. forduló (pótlás)

FTC-Kecskemét 1-0 (0-0)

FTC: Dibusz - Makreckis, Wingo, Abena, Ramírez - Ben Romdhane (Abu Fani, 57.), Sigér - Zachariassen, Marquinhos (Civic, 87.), Lisztes (Varga B., 57.) - Pesics (Botka, 77.)
Vezetőedző: 
Dejan Sztankovics

Kecskemét: Varga - Szalai, Belényesi, Iyinbor - Szűcs, Szuhodovszki, Vágó, Zeke - Kiss (Zsótér, 46.), Szendrei (Tóth, 61.), Horváth (Pálinkás, 77.)
Vezetőedző: Szabó István

Sárga lapok: Abena (84.), illetve Kiss (28.), Zeke (49.), Tóth (71.), Vágó (89.)

Gól: Sigér (72.)

Cikkajánló

Gyorsan fogynak a helyek a nyári Fradi Élménytáborban

A Fradi és a Creative Science táborai a nyári szünetben is izgalmas programokkal várják a gyerekeket.

Ilyen volt a Fradi első edzése Borbély Balázzsal

Június 9-én, kedden megkezdődött a munka a kerettagoknak az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Ringbe (is) száll a nagysikerű Álombajnokság!

A tavaly elindított kezdeményezés révén közel 200 hátrányos helyzetű gyermek sportolhat - VIDEÓ!

Stefan Pánikkal bővül a szakmai stáb

Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.

Kezdődik a munka!

36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe.

Kazahsztán ellen zárja az idényt válogatottunk

Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.

Joseph sem tudott segíteni csapatán

Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.

Pinte Attila: „Megértem Borbély Balázs döntését”

Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin