2020. február 27.
Sigér: „Fel kell állnunk, és tovább küzdenünk”
A Debrecen elleni bajnoki mérkőzésünk előtt Sergei Rebrov mellett Sigér Dávid is válaszolt a sajtó kérdéseire.

Az első kérdés a Mezőkövesd elleni mérkőzésünkre vonatkozott, ahol Sergei Rebrov együttese három góllal kikapott.

- Minden együttes szokott veszíteni, ez benne van a játékban. A csapat tökéletesen tisztában van azzal, hogy mit kell tennie a következő mérkőzésen, hogy újra nyerjünk. Ezen a héten arra koncentráltunk, hogy elemezzük a szombati ellenfelünk, a Debrecen taktikáját, és kijavítsuk a saját hibáinkat. Remélem, hogy a csapat most még motiváltabban lép pályára, de nemcsak azért, mert pontokat veszítettünk múlt héten, hanem mert a saját szurkolóink előtt játszhatunk a hétvégén, és természetesen meg akarjuk nyerni a bajnoki címet - mondta Sergei Rebrov.

Ősszel 6-1-re nyertünk a Debrecen ellen, viszont azóta több változás is történt ellenfelünknél, többek között az, hogy Vitelki Zoltán váltotta a kispadon Herczeg Andrást.

- Valóban sokat változott a Debrecen játéka, de mi csak a saját taktikánkra akarunk koncentrálni. Részletesen elemeztük a Loki hibáit, és ki akarjuk használni azokat.

Sigér Dávid rendkívül motiváltan várja a szombati bajnokit.

- Egy nagy pofont kaptunk Mezőkövesden, amitől egy pillanatra padlót is fogtunk. Ugyanakkor egy sportolónak ilyenkor kell jól reagálni, felállnia, és megmutatnia, hogy képes továbbra is keményen küzdeni. A célunk, hogy szombaton újra három pontot szerezzünk. Ősszel valóban nagy különbséggel győztük le a Lokit, de nem szabad ebből kiindulni. Nincs két ugyanolyan meccs, ráadásul az ellenfelünknél is sok változás történt azóta, úgyhogy biztosan nem ugyanazzal a stratégiával jönnek hozzánk – foglalta össze Sigér.

NB I, 23. forduló
FTC-DVSC
február 29., szombat 19.30
Groupama Aréna
Jegyek: ITT, vagy személyesen a Groupama Aréna Jegypénztárában (K-P.: 10-18, Szo.: 9-13, mérkőzésnapon a kezdőrúgásig)

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin