2023. március 23.
Sikeres főpróba, jöhetnek a bolgárok az Eb-selejtezőn
A magyar labdarúgó-válogatott Ádám Martin góljával 1-0-ra nyert Észtország ellen felkészülési meccsen.

Március 23-án, csütörtökön ismét sok tízezren töltötték meg a Puskás Arénát, ám ezúttal nem a Fradi, hanem a magyar válogatott miatt igaz, Marco Rossi csapatában három zöld-fehér labdarúgó is helyet kapott, Botka Endre, Dibusz Dénes, valamint Vécsei Bálint, utóbbi kettő ráadásul kezdőként játszott az észtek elleni felkészülési találkozón, az olasz szakember a Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Bolla, Kalmár, Vécsei, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Ádám tizenegynek szavazott bizalmat. A baltikumi állam elleni találkozó a 2023-as év első válogatott meccsének, valamint az utolsó főpróbának is számított a jövő hétfői, bolgárok elleni hazai Eb-selejtező előtt. Jubileumi mérkőzés volt ez, ugyanis Marco Rossi 50. alkalommal irányította a magyar válogatottat.

I. félidő

A mieink meggypiros mezben, az észtek pedig tiszta fehér felsőben léptek pályára ezen az estén. Már a második percben helyzetbe kerültünk, Szalai indítása után azonban Sallai emelésse nem volt kellően precíz. Nem sokkal később Szoboszlai lőtt nagyjából 25 méterről, de nem talált kaput, majd Ádám középre tett labdáját csak az utolsó pillanatban tudták az észtek szögletre menteni, amiből már nem alakult ki veszély. A 12. percben Szoboszlai egy szép sarkazással passzolt Kerkezhez, akinek a lövése fölé szállt, míg a másik oldalon Bollának kellett észnél lennie és kijavította Szalai hibáját, majd Dibusznak kellett óriásit védenie. A 20. percben Szoboszlai és Sallai játszott össze, utóbbi kemény lövését Hein fogta.

Ezt követően a szélről rúghattunk jó szögből szabadrúgást, Szoboszlai egyből kapura tűzte a labdát, de Hein nagy bravúrral hárított, majd nem sokkal később Bolla beadása után a labda Ádámot találta meg középen, azonban a játékkal együtt élő észt hálóőrben elakadt a labda. Továbbra is egymás után jöttek a magyar helyzetek, Szoboszlai passzából azonban Sallai nem talált kaput. A 37. percben középpályásunk, Vécsei kiválóan ugratta ki Bollát a jobb szélen, a Svájcban légióskodó játékos pedig óriási erővel zúdította a kapuba a labdát, azonban a videóbíró les miatt elvette a találatot. Három perccel később már nem mentette meg a VAR az észteket, Szoboszlai kapásra tette a labdát egy szöglet után, Kalmár lövésébe pedig Ádám Martin tette bele a fejét, ezzel a Dél-Koreában játszó támadó megszerezte első válogatott gólját (1-0). Közel volt a második találat is, ám Sallai lövése elzúgott a bal kapufa mellett. A magyar válogatott sok helyzetet alakított ki, irányította a játékot és abszolút megérdemelten vezetett az első játékrész után.

II. félidő

A szünetben Vécsei helyére Nagy Ádám futott ki a gyepre a folytatásra. Nem változott a játék képe, a mieink berendezkedtek a vendégek kapuja előtt, ám nagy helyzetig nem jutottunk el. A 60.percben két csere is történt. Kalmár helyére Kleinheisler László érkezett, míg Ádámot Gazdag Dániel váltotta. A 62. percben az észtek is eljutottak helyzetig, Dibusznak kellett ismét nagyot védenie, míg a másik oldalon Szoboszlai lövését kellett Heinnek kivédnie, majd szinte rögtön Kleinheisler kísérletét is. Öt perccel később Kerkez lőtt éles szögből, majd az akció után fiatal játékosunknak ápolásra volt szüksége a védőjével történt kontakt után. A játékvezető a videóbíróval konzultálva tizenegyest ítélt a javunkra. A labda mögé - egy Szoboszlaival lejátszott és megnyert kő-papír-olló után - Sallai Roland állt oda, akinek a lövését azonban Hein kifogta. Ismét kettőt cseréltünk, Sallait Németh András, míg Szoboszlait Csoboth Kevin váltotta, aki szinte első labdaérintéséből gólt lőhetett volna, de Hein ismét jól nyújtózott. A találkozó hajrájában a harmadik Fradi-játékos, Botka Endre is pályára lépett Bolla helyén. 

Ugyan a második gólt nem sikerült megszerezni, a magyar nemzeti csapat így is megérdemelten nyert az észtek ellen 1-0-ra, hiszen szinte végig dominálta a játékot. A főpróba tehát az észtek elleni győzelemmel jól sikerült, március 27-én, hétfőn pedig már téthelyzetben, a bolgárok elleni első Eb-selejtezővel folytatódik a magyar válogatott programja. A találkozó 20.45-kor kezdődik a Puskás Arénában!

Felkészülési mérkőzés

Magyarország–Észtország 1-0 (1-0)
Budapest, Puskás Aréna

Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Bolla (Botka, 84.), Kalmár (Kleinheisler, 60.), Vécsei (Nagy Á., a szünetben), Kerkez – Sallai (Németh, 76.), Szoboszlai (Csoboth, 76.) – Ádám (Gazdag, 60.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Észtország: Hein – Paskotski, Kuusk, Baranov (Tougjas, 82.), Pikk (Reinkort, 84.) – Ojamaa (Sorga, a szünetben), Shein (Miller, a szünetben), Vassiljev (Tunjov, 64.), Käit, Sinyavskiy – Sappinen (Zenjov, a szünetben). Szövetségi kapitány: Thomas Häberli

Sárga lap: Szoboszlai (58.), illetve Baranov (70.), Tunjov (81.)

Gólszerző: Ádám (41.)

Cikkajánló

Merre pihennek labdarúgóink?

Bajnokcsapatunk megérdemelt pihenőjét tölti, mi pedig időnként megmutatjuk, ki, hol töltődik az új szezonra.

Licitáljon Dibusz Dénes UEL-mezére!

A történelmi ereklye megvásárlásával bajba jutott emberek életén változtathat.

„A leves receptjét mindenképp el fogom kérni!”

Botka Endre ezúttal a pályán kívül kapott különleges, gasztronómiai témájú felkérést – VIDEÓ!

Futballtörténeti vetélkedő a Fradiról

A Fülöp Márton Alapítvány által szervezett vetélkedő kérdései az FTC öt korszakára terjednek ki.

Magyar válogatott gólkirállyal erősítettünk

Az FTC-ben folytatja pályafutását a 2022/2023-as szezon legeredményesebb játékosa, Varga Barnabás.

Baráth Péter játékjoga végleg a Ferencvárosé!

A magyar válogatott játékos a tavaszi félévben meggyőzte az FTC szakmai stábját.

Május legjobbját keressük - szavazzon ön is!

Ön dönt! A honapjatekosa.fradi.hu oldalon vasárnapig lehet voksolni május hónap legjobb FTC-labdarúgójára!

Több mint 34 – Ilyen volt a bajnokavató

Több ezer szurkoló gyermeknappal és koncerttel egybekötött fiesztán ünnepelte bajnokcsapatunkat – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin