2025. augusztus 31.
Sima győzelem a DVSC ellen
Férfi labdarúgócsapatunk 3-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a Fizz Liga 6. fordulójában.

36-szoros bajnok férfi labdarúgócsapatunk a DVSC ellen mérkőzött meg a Fizz Liga hatodik fordulójában. Robbie Keane vezetőedzőnk a Dibusz – Cadu, Gartenmann, Raemaekers, Szalai, Nagy B. – Keita, Tóth A., Kanikovszki – Pesics, Varga B. kezdőt küldte fel a pályára.

I. félidő

Szalai lövése volt az első, amit feljegyezhettünk a 7. perc végén, ám hátvédünk nem talált kaput. Nem sokkal később Pesics került ziccerbe, aki inkább Vargához passzolt, azonban a hazai védelem tisztázni tudott. A 13. percben Tóth ugratta ki remekül Cadut a jobb oldalon, akinek a beadása Kanikovszkit találta meg, aki egyből lőtt, ám a labda a felső lécen csattant. Szinte rögtön ezt követően Pesics fejelt, de a kölcsönben a DVSC-t erősítő kapusunk, Varga Ádám hárítani tudott. A szöglet után viszont ő is tehetetlen volt, Varga Barnabás fejesével megszereztük a vezetést (0-1).

Nem sokkal később Cadu is betalált, ám hosszas videóbírózás után a találatot érvénytelenítették. A mieink továbbra is irányították a játékot, a hazaiak a kapunkig sem jutottak el. Egészen a 39. percig kellett várni az első DVSC-lövésig, Bárány kísérletezett távolról, de Dibusz védett. A másik oldalon viszont a Barnabások összjátékából megszületett a második gólunk, Nagy Barnabás tökéletesen adott balról középre, Varga Barnabásnak pedig már nem volt nehéz dolga (0-2).

II. félidő

Rögtön a második félidő elején a DVSC egy szép akció végén szépített Bárány révén, de les miatt érvénytelenítették a gólt. Ezt követően Szűcs lövése ment mellé. Az 57. percben cseréltünk, Pesicset Gruber Zsombor váltotta, majd később Ötvös Bence és Jonathan Levi is beállt Tóth és Keita helyén. A 71. percben Gruber próbálkozott távoról, de a lövése fölé ment, majd Dibusz védte Gordics kísérletét. Ezt követően Szűcs helyzeténél már bravúrra volt szükség csapatunk kapitányától. A hajrára még kettőt cseréltünk, beállt Cebrail Makreckis és Callum O'Dowda Cadu és Nagy Barnabás helyére. 

Ír játékosunk veszélyes bal oldali beadásába még beleért Raemaekers, Varga viszont nagy bravúrral védett. A csereként beállt Gruber a 88. percben remekül indult be a tizenhatos felé, majd 20 méterről, ballal a bal alsóba lőtt. (0-3) Ez volt a magyar válogatottba nemrég meghívót kapó fiatal támadónk negyedik gólja a bajnokságban.

Több helyzet már nem alakult ki, a mieink magabiztosan 3-0-ra nyertek a DVSC vendégeként. Most válogatott szünet következik, csapatunk legközelebb szeptember 13-án, szombaton a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában lépnek pályára a Szarvaskend ellen.

FÉRFI LABDARÚGÁS
FIZZ LIGA, 6. FORDULÓ

2025. 08. 31., vasárnap, 20.00
Nagyerdei Stadion

DVSC–FTC 0–3 (0–2)

DVSC: Varga Á. - Szécsi (Gordics, 71.), Lang, Hofmann (Vajda, a szünetben), Kulbacsuk - Dzsudzsák (Djokic, 71.), Kocsis, Batik, Szűcs (Cibla, 84.), Mejías - Bárány (Sissoko, 85.)

Vezetőedző: Sergio Navarro

FTC: Dibusz – Cadu (Makreckis, 84.), Gartenmann, Raemaekers, Szalai, Nagy B. (O"Dowda, 84.) – Keita (Levi, 69.), Tóth A. (Ötvös, 69.), Kanikovszki – Pesics (Gruber, 57.), Varga B.

Vezetőedző: Robbie Keane

Sárga lapok: Szécsi (69.), Lang (78.)

Gólok: Varga B. (14., 40.), Gruber (88.)

Cikkajánló

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

Leandro: „Jelenleg a megfelelő helyen vagyok”

Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld mintás FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live a Braga elleni visszavágón

Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Megérkeztünk Portugáliába

Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin