Simon Tibor 1965. szeptember 1-jén született Budapesten. A Pénzügyőrben kezdett futballozni, majd a KSI ifjúsági csapatában folytatta, mielőtt 1985-ben a Ferencvároshoz szerződött, ahol két korszakban játszott.
Legendás védőnk az 1985 és 1997-es időszakban háromszor nyert magyar bajnoki címet, négyszer Magyar Kupát és kétszer Szuperkupát, illetve tagja volt a Fradi 1995/96-os Bajnokok Ligájában szereplő együttesének.
1997-ben a BVSC-hez igazolt, de egy szezon után visszatért az FTC-hez, ahol utolsó mérkőzését 1999. november 14-én a Dunaújváros ellen játszotta. A következő két évben már játékos-edzőként szerepelt ismét a BVSC-ben, majd a REAC-ban, 2001-től haláláig a Matáv Sopron vezetőedzője volt.
Simon Tibor a magyar válogatottban 1989. november 15-én egy Spanyolország elleni világbajnoki selejtezőn mutatkozott be. 1989 és 1995 között összesen 16 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban.
A ferencvárosi évek alatt kétszer hódította el a Fradi Futballkedvencek Kupáját (1994, 1995), szintén kétszer érdemelte ki a Fradi-szív aranymedált (1992, 1995), 1995-ben a klub örökös bajnokának választották, 1999-ben pedig Centenáriumi Aranydiplomát kapott. A Fradiban összesen 338 mérkőzésen lépett pályára, ezeken hét gólt szerzett.
„A játékstílusát a megalkuvás nélküli győzni akarás jellemezte, illetve, hogy soha nem adta fel, bármilyen szituációban is volt akár ő, akár a csapat. Igazi példakép és hős volt. Ez pedig mindenkire átragadt a Fradin belül. Nem véletlenül ez a mottónk, hogy „Küzdeni mindig, feladni soha!” Ugyanakkor a boldogságát a bajnoki címek vagy a kupagyőzelmek ünneplése során sem rejtette véka alá. Az emlékezetes Vác elleni kétmeccses kupadöntőt követő öltözői mámor és a szurkolókkal közös vonulás máig felejthetetlen, csodás emlék. Akkoriban még nem voltak így kiépítve az autópályák, így a drukkereink településről településre követték a csapatot és buzdítottak minket a helyszínen. Ezt Simi is érezte, mindig mindenkivel nagyon közvetlen volt akár a stadionban vagy a különböző csapat és szurkolói összejöveteleken. Legendáját és szellemiségét a mai napig érezni a Fradin belül, amikor pedig a Fradi-tábor rákezd a „Simon Tibi, Simon Tibi!” rigmusra, az igazán hidegrázós pillanat” – mondta Keller József.
23 évvel ezelőtt egy budapesti szórakozóhelyen brutális kegyetlenséggel megverték, sérüléseibe két nappal később belehalt.
Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.
Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.
Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Górnik Zabrze elleni EL-mérkőzés pontos végeredményét!
Vezetőedzőnk mellett Cadu vett részt a Górnik Zabrze stadionjában tartott szerdai sajtóeseményen.
Férfi labdarúgócsapatunk delegációjának repülőútja mindössze 40 percen át tartott Lengyelországba.
Korábbi játékosunk, Michal Nalepa részletes útmutatást adott a Górnikról az UEL-visszavágó előtt – INTERJÚ!
Labdarúgócsapatunk védője, Gómez Mariano érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.