2022. július 25.
Slovan-FTC: Fontos szurkolói információk
Az alábbi cikkben Pozsonyba kiutazó drukkereink számára közlünk nagyon fontos információkat.

Férfi bajnok és kupagyőztes labdarúgócsapatunk a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójának visszavágó-mérkőzésén a pozsonyi Slovan ellen lép pályára július 27-én, szerdán este 20.30-tól. Az idegenbeli meccsel kapcsolatban fontos információkat szeretnénk megosztani a csapatunkat a helyszínről buzdító szurkolóinkkal. 
 
A Budapestről induló szurkolói vonat délután 17.00 körül érkezik majd meg a pozsonyi Nové Mesto vasútállomásra, ahol a szlovák rendőrség segíti majd szurkolóink útját a stadionig. Drukkereinket a pozsonyi pályaudvarról a helyi szervezők által biztosított különbuszokkal szállítják a vendégszektorhoz, majd a mérkőzés végeztével ugyancsak ide fuvarozzák vissza. Ezért az egyénileg, autóval érkező, vendégszektorba szóló voucherrel rendelkező szurkolóinkat is arra kérjük, hogy parkoljanak a pozsonyi pályaudvar, a Nové Mesto szabadtéri füves parkolójában. Itt biztonságban tudhatják gépjárművüket a mérkőzés idejére, így biztonságos körülmények között érkezhetnek a meccsre, majd távozhatnak a találkozóról. 

A vouchereket a pozsonyi pályaudvar szabadtéri füves parkolójában a Fradi Biztonsági Szolgálat munkatársainál válthatja be. A mérkőzés vendékszektorába szóló voucherrel rendelkező, gépjárművel érkező szurkolóink 17.00-18.00 között érkezzenek meg a pozsonyi pályaudvar, a Nové Mesto szabadtéri füves parkolójába! A belépők ellenőrzése mellett biztonsági ellenőrzésre is sor fog kerülni, szurkolóink részéről személyi igazolványra vagy útlevélre lesz szükség utóbbi esetében.

A jegyre váltáshoz a kinyomtatott voucher, a szurkolói kártya és egy arcképes igazolvány lesz szükséges! Felhívjunk drukkereink figyelmét, hogy a beváltás után se dobják el voucherjeiket, ugyanis  belépőjegy és a voucher EGYÜTT érvényesek, melyek szükségesek a stadionba való bejutáshoz.

Szeretnénk fokozottan felhívni szurkolóink figyelmét, hogy mivel az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), valamint a Szlovák Köztársaság Rendőrsége kockázatosnak minősítette a mérkőzést, éppen ezért kérjük drukkereinket, hogy ne vigyenek be a stadionba pirotechnikai eszközöket, valamint egyéb tiltott tárgyakat, amiket a stadion bejáratánál jeleznek, illetve tartózkodjanak a rágalmazó plakátok, transzparensek, tiltott vagy intoleranciára szító jelképekkel, illetve az emberi jogok elnyomására buzdító tartalmú plakátok használatától. 
 
Ezek mellett fontos további információ, hogy Pozsony Újváros városvezetése a napokban lépéseket tett a rend fenntartása érdekében, éppen ezért a mérkőzés előtt, közben és után alkoholfogyasztási tilalmat rendelt el a stadionban és környékén. A döntés értelmében  július 27-én 13.00 órától egészen csütörtökig, július 28-ig, reggel 6.00 óráig tart az alkoholtilalom. Alkohol, valamint más függőséget okozó szer által befolyásolt személyektől a belépés az érvényes jegy birtokában is megtagadásra kerülhet!

 

Cikkajánló

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Nem láttam akkora különbséget”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.

Újabb hazai győzelem, magabiztosan vertük a Paksot

Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen Ferencváros retro sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin