2021. április 1.
Sokgólos találkozók, kiütéses MK-sikerek – beharangozó
Férfi labdarúgóink több emlékezetes meccset is játszottak már a Budafokkal, vasárnap jöhet a következő.

Háromhetes kihagyás után ismét bajnoki mérkőzés vár magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk játékosaira. Sergei Rebrov együttese legutóbb március 14-én a Paks csapatát fogadta és győzte le a Groupama Arénában (5-2), most pedig idegenben, a Budafok vendégeként kell helyt állnia a sorozatban harmadik bajnoki címére hajtó Ferencvárosnak. A két csapat eddig mindössze tíz alkalommal találkozott egymással: négyszer az NB I-ben, háromszor a Magyar Kupában, kétszer a másodosztályban, míg egyszer egy éremmérkőzés alkalmával néztek farkasszemet.

Gólfieszta a Groupamában, tökéletes hangolás az MK-döntőre
A két csapat legutóbbi sokgólos és kiütéses ferencvárosi győzelmet hozó mérkőzését 2017-ben, a Magyar Kupa elődöntőjében láthattuk. A kétmeccses párharc első felvonásán a Fradi volt a házigazda, mely abszolút erődemonstrációt tartott a Groupama Arénába kilátogató szurkolóknak. A zöld-fehérek már az első félidőben öt gólt lőttek, de a fordulás után még háromszor mattolták az akkor még NB III-ban szereplő ellenfelüket. A találkozón Böde Dániel, Bognár István és Marco Djuricin is duplázott, míg Amadou Moutari és Varga Roland egy-egy góllal vette ki a részét a kiütéses, 8-0-s sikerből.

A nyolcgólos első összecsapás után a visszavágó már csak formalitás volt, de ettől függetlenül a Ferencváros semmit sem bízott a véletlenre, maximálisan kiszolgálta a kíváncsi közönséget. Az első játékrészben Kundrák Norbert duplázott – ez volt a fiatal támadó első és második gólja a Ferencvárosban -, de Hajnal Tamás is eredményes volt büntetőből. A második félidőben elmaradt az eddig látott góleső, de a hajrára fordulva Amadou Moutari meglőtte a negyedik ferencvárosi gólt. A Fradi végül 12-2-es összesítéssel jutott a döntőbe, ahol a Vasast büntetőpárbajban legyőzve hódította el fennállása 23. MK-serlegét.

Gólzáporos meccsek a múltszázadból
1984-ben szintén a Magyar Kupa küzdelmeiben voltak érdekeltek a csapatok, és egy ugyancsak nyolcgólos Fradi-fiesztát hozott az az összecsapás is. A mieink már a 2. percben megszerezték a vezetést, de ez sem szegte kedvét a lelkesen futballozó budafokiaknak. Az FTC az első játékrészben még kétszer betalált, míg a fordulás után ötször is eredményes volt. Azon a találkozón Pogány László mesterhármast szerzett, mellette Szántó Gábor, Rab Tibor, Murai Sándor, Kerekes György és Koch Róbert vette be a Budafok kapuját.

Az ezt megelőző években ugyan nem született ilyen különbségű FTC-siker, mint a két együttes 2017-es kupamérkőzésén, de gólok számában többször is nagyon közel jártak a csapatok.

1948-ban egy éremmérkőzés miatt „futottak össze” a csapatok, az összecsapás után egy ünnepi vacsora keretein belül Sebes Gusztávot ünnepelték, aki a felszabadulás után azonnal hozzálátott a város sportjának megteremtéséhez és egy új sporttelep megépítéséhez. Az összecsapást Budafokon rendezték, ahol 2-1-es ferencvárosi vezetés után a Budafok fordított, de a slusszpoén a Fradié volt, ugyanis a találkozó végéhez közeledve ismét a vendég együttes került előnybe és 4-3-ra megnyerte a mérkőzést.

Két évvel korábban sikerült összehozni egy nyolcgólos meccset, ahol 6-2-re a zöld-fehér együttes diadalmaskodott. Mindezt úgy sikerült elérnie az akkori Ferencvárosnak, hogy a félidőben még a Budafok vezetett 1-0-ra, de a félidő után magasabb fokozatra kapcsolt az FTC és bedarálta a budafoki együttest.

1945-ben sem termett sok babér a Budafoknak az Üllői úton: Sárosi György és Mike István vezérletével (mindketten két-két gólt szereztek a találkozón) a Ferencváros már 20 perc után hárommal vezetett, mindezt úgy, hogy Gyetvai László sérülése miatt tíz emberrel kellett játszanunk. A második félidőben aztán még kétszer eredményes volt az FTC, amire a vendég együttes csak a mérkőzés utolsó öt percében tudott válaszolni, de ez is kevés volt. A Fradi hétgólos meccsen 5-2-re verte a Budafokot.

Napjainkban
A 2021-es naptári évben már másodszor, a bajnoki szezonban harmadszor találkozik egymással a Budafok és a Ferencváros. A két csapat januári összecsapásán a zöld-fehérek ellentmondást nem tűrő játékukkal 3-0-s győzelmet arattak, ami leginkább a klub egyik fiataljának, Csontos Dominiknek lehet emlékezetes. Az U19-es válogatott játékos a 3-0-ra megnyert összecsapáson úgy lépett pályára, hogy előtte már a „kis Fradiban”, azaz a Lipcsei Péter vezette Soroksárban edzett és játszott két felkészülési mérkőzést, de az élvonalbeli találkozó előtt tudatták vele, hogy Sergei Rebrov számít rá a Budafok otthonában. Csontos a 37. percben a kisebb sérülést szenvedő Lasha Dvalit váltotta. A még mindig csak 18 éves játékos a második félidőben egy felső lécről levágódó labdát passzolt a kapuba, amivel megszerezte első bajnoki gólját a Ferencváros felnőtt csapatában. Csontos Dominik mellett Myrto Uzuni és Ihor Haratin volt eredményes azon a találkozón.

Ezt megelőzően 2020 decemberében, a hazai pontvadászat őszi felvonásának utolsó játéknapján találkoztak a felek. A Fradi akkor a második félidőben két góllal is el tudott húzni, de a csereként beálló Zsóri Dániel negyedórával a vége előtt tett róla, hogy legyenek még izgalmak a hajrában. Csizmadia Csaba együttese minden erejét összeszedve támadott az egyenlítésért, de az FTC volt annyira rutinos, hogy megőrizte az egygólos előnyét, ezzel pedig tökéletes zárást adva a 2020-as évnek.

Hétvégi ellenfelünk az idei szezonban az eddig lejátszott 26 mérkőzéséből hetet nyert meg, ötször játszott döntetlent, míg 14 alkalommal az ellenfelek örülhettek, míg ha a csapat gólarányát nézzük, akkor a Budafok 31 találatot szerzett, míg 48-at kapott. A Budafok értékét a Transfermarkt 4,7 millió euróra becsüli. A klub legértékesebb játékosa címen Oláh Bálint és Skribek Alen osztozik egyaránt 275 ezer eurós becsült piaci értékkel.

A Budafok-Ferencváros mérkőzést április 4-én, vasárnap rendezik zárt kapuk mögött 17 órától a Budafoki MTE Sporttelepen.

Cikkajánló

Stefan Pánikkal bővül a szakmai stáb

Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.

Kezdődik a munka!

36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe.

Kazahsztán ellen zárja az idényt válogatottunk

Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.

Joseph sem tudott segíteni csapatán

Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.

Pinte Attila: „Megértem Borbély Balázs döntését”

Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.

Osváth Attila: Szerintem tudtuk irányítani a mérkőzést

Labdarúgó-válogatottunk idei harmadik meccsén is pályára lépő védőnk értékelte a finnek elleni sikert – VIDEÓ!

Osváth Attila kezdett, a válogatott legyőzte a finneket

Védőnk 45 percet volt pályán, Varga Barnabás két gólja döntötte el a mérkőzést.

Akár 75%-os kedvezmények a Fradi Garázsvásáron

Idén sem múlhat el a nyár a nagy sikerű Garázsvásár nélkül, ahol hatalmas kedvezményekkel vásárolhatnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin