2019. március 21.
Spirovski: „Erősebben térek vissza, mint valaha!”
Stefan Spirovski maga mögött tudhatja sérülését, és azt is elárulta, mikor térhet vissza a pályára.

Észak-macedón középpályásunk, Stefan Spirovski november 10-én játszott legutóbb tétmérkőzésen a Ferencvárosban. Játékosunk hosszú rehabilitáción van túl, de már megkezdhette az edzéseket a társaival, és egyre közelebb van a visszatéréshez.

- Rég láthattunk mérkőzést játszani, de már teljes értékű edzésmunkát végzel a többiekkel. Hogy érzed magad?
- Szerencsére sokkal jobban vagyok, örülök, hogy visszatérhettem a pályára. Nagyon nehéz három hónapon vagyok túl. A térdemmel volt probléma, de a fiziósok kemény munkájának köszönhetően már magam mögött tudhatom a sérülésem.

- Mikor és hogyan történt pontosan a baj?
- A Liechtenstein elleni válogatott-meccsen sérültem meg először, ezt követően még részt vettem néhány edzésen, akkor lett nagyobb a baj.

- A sors pedig úgy hozta, hogy bár most is kaptál válogatott meghívót, nem tudtál elutazni.
- Sajnos elővigyázatosságból kénytelen vagyok kihagyni az Eb-selejtezőket. Természetesen sajnálom, hogy így nem tudom segíteni a hazámat, de jelenleg az a legfontosabb, hogy minél előbb százszázalékos állapotba kerüljek, és ehhez már nagyon közel járok, ez boldoggá tesz.

- Lelkileg hogy élted meg ezt az időszakot?
- Minden játékosnak nyomasztó, ha nem tudja végezni a munkáját, nem volt egyszerű nekem sem. A sérülések is hozzátartoznak a focihoz, volt már példa ilyenre a karrieremben, de megfogadtam, hogy most erősebben térek vissza, mint valaha!

- Több poszton is konkurenciaharc van, a te pozíciódban például Sigérrel és Haratinnal kell megküzdened a kezdőcsapatba kerülésért. Felkészültél erre?
- Persze, erre a versengésre szüksége is van mindenkinek, hogy minél jobb együttest alkossunk. Magas színvonalú, egységes csapatot alkotunk. Az a dolgunk, hogy meggyőzzük az edzőt, az ő feladata pedig az, hogy válasszon közülünk. Keményen dolgozunk a jó formánkért, remélem, mindenki érdemes lesz arra, hogy a kezdő sípszótól játszhasson.

- Mi a terv, mikor jöhet a visszatérés?
- Már negyedik napja a társakkal készülök, remélem, a Kisvárda ellen már nevezve leszek. Egy biztos: rajtam nem fog múlni, hogy játsszak!

Cikkajánló

Robbie Keane nélkül folytatja a Fradi

Távozik az FTC férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője. Robbie Keane úgy döntött, elhagyja a klubot.

Vigye haza a Fradi kabaláját!

Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.

Távozik Alekszandar Pesics

Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.

„Pénzt ritkán láttunk, de küzdöttünk az aranyért!”

A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!

Ki lesz az Év Fradi-futballistája? - Szavazzon!

Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Múzeum

A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Shop

A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.

Zachariassen lett a ZTE elleni győztes meccs legjobbja

Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin