2021. szeptember 2.
Stadionavató gálameccs a Fradival
Férfi labdarúgócsapatunk pénteken a szerb élvonalbeli TSC vendége lesz Topolyán.

Az FTC férfi labdarúgócsapata a házigazda meghívásának eleget téve 2021. szeptember 3-án, pénteken 17.13-tól Topolyán, a szerb élvonalbeli TSC új stadionjának avatómérkőzésén lép pályára. A TSC Aréna Szerbia legmodernebb stadionja lesz, 4500 fő befogadására alkalmas.

A gálamérkőzést megelőzően többféle programmal készülnek a hazaiak: 16.10-től a TSC fiatal játékosainak látványos bemutatóját nézhetik meg, ezt követően a pálya felszentelése következik, majd az ünnepség részeként Zsemberi János klubelnök mond beszédet, utána Csizmadia Anna előadja a Nélküled című dalt. Az ünnepélyes kezdőrúgást a házigazda részéről Kovács István, az FTC képviseletében pedig az ezüstcipős, kétszeres magyar bajnok, korábbi Európa-válogatott Nyilasi Tibor végzi majd el.

Ellenfelünk, a topolyai együttes a vajdasági magyarság legnépszerűbb klubja, 2019 óta tagja a szerb élvonalnak, a Szuperligának. A 2019/2020-as idényben negyedik, a 2020/2021-es szezonban pedig ötödik lett a TSC, így a nemzetközi kupaporondon is megmutathatta magát - egy éve az UEFA Európa Liga selejtezőjének második körében búcsúzott.

Cikkajánló

Vereséggel kezdtük a Nemzetek Ligáját

A Ferencváros játékosa, Osváth Attila nem lépett pályára a botrányos körülmények között véget érő meccsen.

Bérletesek Napja: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.

Matús Bero: „Remélem, rengeteg közös emléket szerzünk”

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin